Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Palasics Kristóf bánja, hogy nem sikerült itthon kiharcolni az Eb-részvételt

Palasics Kristóf bánja, hogy nem sikerült itthon kiharcolni az Eb-részvételt

m4sport.hu | Szerző: Brúszel Péter
Két meccsen 21 védéssel járult hozzá a magyar férfi kézilabda-válogatott Montenegró elleni idegenbeli győzeleméhez, illetve a hazai döntetlenjéhez Palasics Kristóf, akit kicsit bánt, hogy utóbbi meccsen nem jött össze a győzelem és az Eb-re jutás.

A magyar válogatott vasárnap az Európa-bajnoki selejtező 4. fordulójában 29–29-es döntetlent játszott Tatabányán Montenegróval, amivel elodázta a kijutást, és Palasics elmondása alapján „volt is bennünk némi elkeseredettség”, hiszen egy hazai győzelemmel szerették volna biztosítani az Eb-részvételt.

„Sajnáljuk, hogy ez most nem sikerült. Pedig fantasztikus volt otthon játszani, nagyszerű hangulat volt – kezdte az M4 Sport Kézilabda magazinban. – Tudtuk, hogy ez a párharc lesz a legnehezebb a csoportban, a kinti mérkőzés is nagyon nehéz meccs volt, az elejétől a végéig, és azzal számoltunk, hogy itthon is nagyon-nagyon nehéz lesz. És ezt láttuk is. A második félidőben az eladott labdák és a kihagyott ziccerek megbosszulták magukat.”

Aggodalomra persze nincs ok, a döntetlennel is közelebb került a kontinenstornához a csapat, amely csoportelsőként várja a májusi, Szlovákia és Finnország elleni folytatást.

Palasics nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért olvadt le” a csapat a hajrára – ahogyan a horvátok elleni vb-negyeddöntőben – , de jó jelnek tartja, hogy az idegenbeli találkozón „sikerült megőrizniük a hidegvért” és megállítaniuk a lendületben lévő montenegróiakat.

„Vasárnap is volt a második félidőben egy nagyon jó szakaszunk, ahol elmentünk – azt hiszem – öt góllal. De amint az a meccs is mutatja, azért a mai kézilabdában nagyon gyorsan le lehet dolgozni két-három-négy-öt gólt. Pár eladott labda, pár védés, a túloldalon lerohanásgól és már meccsben van a másik csapat. Ami pedig Montenegróra nagyon jellemző, hogy ők valóban soha nem adják, tényleg 60 percig küzdenek, ahogy vasárnap is láttuk. Úgyhogy egyetértek azzal, amit Bánhidi Bence nyilatkozott a meccs után: négyszer nyertük meg ezt a meccset, és utána négyszer veszítettük el” – mondta a jelenleg a Benficában kézilabdázó Palasics, aki nyártól a Bundesligában szereplő MT Melsungen csapatát erősíti.

A tavalyi kontinenstornán ötödik, az olimpián tizedik helyezett magyarok májusban Szlovákia ellen folytatják, majd Finnországgal szemben zárják a selejtezősorozatot. Bár egy győzelemmel a csapat kiharcolta volna az Eb-részvételt, erre matematikailag még várni kell.

Borítókép: Tatabánya, 2025. március 16. Palasics Kristóf kapus a férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtezősorozat 4. fordulójában, a Magyarország - Montenegró mérkőzésen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2025. március 16-án. MTI/Bodnár Boglárka

További tartalmak