Nagyon fáradtan érkezett haza a decemberi Európa-bajnokságról, azonban ahogy elkezdődtek a bajnokságok és a Bajnokok Ligája, megindult számára is a munka. Kollégáival kielemezték az Eb-n látottakat, megnézték, miben volt jó a csapat, feltérképezték a hibákat és megoldásokat kerestek arra, hogyan lehet ezeket kijavítani.
Golovin Vlagyimir elárulta, követte a férfi világbajnokságot is, hozzátette, korábban már megfigyelte, hogy a női mezőny körülbelül öt év elteltével átveszi azokat az elemeket, technikákat, amelyeket a férfi csapatoktól ezeken láthatunk.
„Előre tekintünk, a stagnálás nem jó, próbálunk folyamatosan fejlődni. Megnéztük ezt az Európa-bajnokságot is, magunkat az elithez hasonlítottuk – van, amiben már utolértük őket, de most azzal foglalkozunk, hogyan tudunk felzárkózni a legjobbakhoz.”
Kapcsolódó tartalom
Az idei első válogatott összetartásra sok fiatal játékost hívott meg a keretbe, akiket szeretett volna kipróbálni, megnézni. Mivel a lányok jól ismerik egymást, „gyorsan egymásra találtak”, nem csak azért mert egy bajnokságban játszanak, hanem mert korábban a junior vagy az ifjúsági válogatottban is csapattársak voltak.
„A legfontosabb, amit megbeszéltünk az első meetingen, hogy a válogatottban nincs fiatal, nincs öreg, nincsenek klubok, itt egy csapat van, ez a magyar válogatott. Ezeket az elveket, ezt a kialakult munkakultúrát át kell venniük az újonnan érkezőknek” – hozzátette, tudja, vannak olyan játékosok, akik még nincsenek készen, hiszen egy 20 éves kézilabdázóról nem lehet elmondani, hogy kész játékos lenne, de zökkenőmentes munka zajlott, magas színvonalon tudtak edzeni és úgy véli, játszani is.
A kapitány arról is beszélt, hogy a válogatott szüneteken kívül nem szokta „zaklatni” a játékosokat 1-2 különleges helyzettől eltekintve, de ezekben az esetekben is egyeztet a vezetőedzőkkel, akikkel nagyon jó a kapcsolata.
Bízik benne, hamarosan lehet majd egy B-válogatott, mert nagyon hasznos lenne, hiszen aki újoncként vett részt a legutóbbi összetartáson, az sem veszítené el a motivációját, hogy majd felnőtt válogatott lehet: „ad egy olyan pluszt, hogy »nem felejtettünk el, szem előtt tartunk«. Nyilván nem olyan munkát végezne, mint az A-csapat, és gyengébb ellenfelekkel kell versenyeztetni. Érdekes, hogy a norvég válogatottnak már 15 éve van B-csapata. Fel is vettük velük a kapcsolatot, már tudtunk volna márciusban is játszani velük. Ez végül elmaradt, de szeptemberben, októberben szívesen játszana velünk a B-válogatott. Nagyon bízom benne, hogy hamarosan nálunk is lesz ilyen csapat.”
Kapcsolódó tartalom
Az Ukrajna elleni találkozók után leült mind a hat fiatal játékossal, akik komoly, hosszú távú terveket vázoltak fel előtte, tisztában vannak azzal, mit szeretnének. Nem csak klubszinten, hanem mindegyikük tervei között szerepel az is, hogy ott legyenek a felnőtt válogatottban. A szövetségi kapitány már előre is tekint a Los Angeles-i olimpiára, ugyanakkor addig még több világverseny, köztük kvalifikációs tornák is várnak a csapatra. Tisztában van vele, hogy az Eb-bronzérmes csapat változni fog, így muszáj előre gondolkodni, csapatot építeni.
A március eleji összetartásról kilenc olyan játékos kapott kimenőt, akik tagjai voltak a decemberben Eb-bronzérmet szerzett együttesnek. A szakember szerint az elmúlt másfél év rengeteget kivett a kézilabdázókból, sokan ezért is bajlódnak kisebb sérülésekkel – például Klujber Katrin vagy Győri-Lukács Viktória – így egy „kézilabdamentes” hét rengeteget tud frissíteni mind fizikálisan, mind mentálisan.
„A következő összetartáson más összeállításban leszünk, visszajönnek azok, akik benne voltak a bronzérmes csapatban. Blaninak nagyon örülünk, hogy így alakult (Böde-Bíró Blanka, aki gyermeket vár – a szerk.), vele is beszéltem, korban még ott lehet az olimpián. Szívesen látnám a válogatottban a szülési szabadság után, nagyon jó csapatkapitány.”
Kapcsolódó tartalom
A szakvezető kitért Fodor Csenge helyzetére is, aki először ugyan elfogadta a válogatott meghívót, végül mégsem vett részt válogatott összetartáson.
„Meg is értem Csengét, meg nem is. Biztosan van valami a háttérben, amiről igazából nem tudok. Most tényleg jó formában van, hosszú távon benne nagyon komoly potenciál van. Meglátjuk, hogyan alakulnak majd a dolgok, de bízom benne, hogy még tudunk együtt dolgozni.”
Amíg a többi nemzet a kvalifikációban küzd az Európa-bajnoki szereplésért, az Eurokupában részt vevő nyolc válogatott – a tavalyi kontinensviadal három érmese, illetve az öt társrendező – két négyes csoportban vetélkedik majd egymással. A magyar csapat a dán, a cseh és a török csapattal került egy négyesbe, szereplését október 15-én vagy 16-án a törökök ellen, hazai pályán kezdi meg.
„Azt mondom, felemás ellenfelek vannak. Kíváncsi vagyok a cseh válogatottra, hogy milyen játékerőt képviselnek, a törököket ismerjük, játszottunk velük. A legfontosabb a dán válogatott lesz. Sok mindenben már utolértük őket, de vannak még hiányosságaink. Nagyon várom ezeket a mérkőzéseket, kíváncsi vagyok, mennyire tudjuk felvenni velük a versenyt.”
Kapcsolódó tartalom
Tétmérkőzés egyelőre nem vár a magyar csapatra, de sok találkozót vívhat még a világbajnokságig az együttes, köztük olyan nívós ellenfelek ellen is, mint Svédország, Franciaország vagy Norvégia.
„Válogatott mezben kötelesek vagyunk a maximumot nyújtani és aki jön, azt próbáljuk legyőzni – fogalmazott a Golovin Vlagyimir, hozzátéve, hogy 2027 májusáig megvan a válogatott programja, olyan tornákra is utazik a magyar csapat (például Norvégiába), ahol a legjobbak vesznek részt. – Ha fejlődni akarunk, akkor ezekkel a csapatokkal kell felvennünk a versenyt és meccsről meccsre kell egyre jobbnak lenni.”
Április 10-én Tatabányán, Brazília ellen játszik felkészülési mérkőzést a Golovin-legénység. A keretet illetően megtudhattuk a kapitánytól, hogy lesznek újoncok, fiatalok is, de visszatér többek között Klujber Katrin is. Ugyanakkor szeretné megnézni a fiatalokat egy erősebb ellenféllel szemben is. Kiemelte, fontos találkozó lesz, mert a brazilok ellen ritkán játszik a csapat, másabb a kézilabdájuk, mint az európai együtteseknek.
„Lehet, hogy találkozunk velük a világbajnokságon, tényleg jó lenne felmérni őket, hozzászokni. Elkezdtük a videós felkészülést, elemezzük őket, hogy mit és hogyan kell csinálni. Nagyon fontos lesz ellenük játszani.”
A szakember szerint hiába nem tétmeccsek ezek, de maximumot kell nyújtani, mert ha fél gőzzel játszanak, nem derülnek ki a hiányosságok és a hibák, amiket ki kell javítani. A kapitány elmondta, a keret – melybe ezúttal is 22 játékost hív meg – 98 százaléka már megvan a brazilok elleni meccsre és két héttel az összetartás előtt fogja majd kihirdetni.
A Bajnokok Ligájára áttérve megjegyezte, ő is örülne egy Győr-Fradi döntőnek, de sportban vigyázni kell, mindkét magyar együttesnek ott lenne a helye, de „ne adjunk oda nekik a jegyet előre”, hiszen a részvételt még ki kell harcolni. Nagyon szeretné, ha több magyar játékos játszana top csapatainkban, ez a válogatott szempontjából nagyon jó lenne, ugyanakkor megérti azt is, miért van ez így, és mi a klubok célja.