Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Legyőzte a Veszprémet, újra felülhetett a Magyar Kupa trónjára a Szeged

Legyőzte a Veszprémet, újra felülhetett a Magyar Kupa trónjára a Szeged

m4sport.hu, Bagi-Miklós Rita
Az OTP Bank-Pick Szeged 31-30-ra legyőzte a One Veszprém együttesét a két csapat 200. tétmérkőzésén, így hat év után újra elhódította a Magyar Kupa trófeáját.

Remekül kezdte a találkozót a kékmezes szegedi együttes. Habár Koszorotov révén a veszprémiek szerezték meg a döntő első gólját, a Szeged a 7. percben már 4-1-re vezetett. A 9. percben a veszprémiek egyik védekező specialistája, Pesmalbek már másodszor ülhetett le kétperces büntetésre, egy perccel később már 7-2 állt az eredményjelzőn, így Xavier Pascual kikérte első idejét. Nem sikerült azonban felráznia csapatát, Smárason már hatgólosra növelte a szegedi előnyt. A 13. percben újabb csapás érte a piros mezeseket, a magyar válogatott játékosát, Ligetvári Patrikot piros lappal kiállították.

A 14. percben kapust cserélt a címvédő, a Benficától visszahívott Palasics Kristóf állt a kapuba és rögtön egy védéssel kezdett. A magyar hálóőr jól szállt be a meccsbe több védést is bemutatott, támadásban pedig elkapta a fonalat csapata így a 21. percre 2 gólra zárkózott fel a Veszprém. Igaz, volt labdája az egygólos különbséghez is az Építőknek, de nem sikerült élni a lehetőséggel. Olyannyira nem, hogy ismét ellépett a hét a hatot remekül játszó Szeged 14-10-re. A félidőre végül 15-12-es szegedi vezetéssel vonulhattak a csapatok.

A második játékrész is veszprémi góllal indult, Palasics Kristóf védése után Fabregas szerzett gyors gólt. Mindkét oldalon estek gólok, a Szeged többet hibázott ugyan támadásban, de Thulin remekül helyt állt a kapuban és nem engedte felzárkózni az ősi riválist.

Azt nem lehet mondani, hogy a két kapuson múlt volna a találkozó sorsa, mindketten extrán nyújtottak. A 45. percben Fabregas és Bánhidi csúnyán összefejeltek, mindkét játékost hosszan ápolni kellett.

Az utolsó, mindent eldöntő tíz percnek 24-22-es szegedi vezetéssel vágtak neki a csapatok. Egy perccel később már csak egy volt közte, de csak másodpercekig örülhetett a veszprémi publikum, Röd ismét kettőre növelte az előnyt. A 23. percben végül utolérte a rekordbajnok a Szegedet, 25-25 állt az eredményjelzőn.

Az utolsó percek óriási izgalmakat hoztak. A hangulat a tetőfokára hágott, szabálytalanságok itt, kétperces kiállítás ott, mindenki bevetett mindent a győzelem érdekében. Az utolsó perc egygólos Szeged-előnyről kezdődött. Gasper Marguc ziccerét Thulin védte, a túloldalon Sebastian Frimmel belőtte a finálét eldöntő gólt, a végeredményt pedig időn túli büntetőből a mezőny legeredményesebb játékosa, Bjarki Már Elísson állította be. Végül a Szeged legyőzte a Veszprémet és története során nyolcadszor elhódította a Magyar Kupát.

Mario Sostaric kilenc, Magnus Röd hat góllal, a mezőny legjobbjának megválasztott Tobias Thulin 12 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Bjarki Már Elísson 11, Szergej Koszorotov hat találattal, Palasics Kristóf tíz védéssel zárt.

A két csapat kétszázadik alkalommal játszott egymással tétmeccset, az örökmérleg 137 veszprémi siker mellett hét döntetlen és 56 szegedi győzelem.

A két csapat legközelebb jövő pénteken 20.15-től a bajnokság alapszakaszában találkozik egymással Veszprémben. A találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

férfi kézilabda Magyar Kupa:

One Veszprém – OTP Bank-Pick Szeged 30-31 (12-15)

Korábban:

a 3. helyért: MOL Tatabánya KC – HE-DO B.Braun Gyöngyös 31-29 (15-17)

Borítókép: Tatabánya, 2025. április 13. Az OTP Bank-Pick Szeged játékosai ünnepelnek, miután csapatuk 31-30-ra győzött a One Veszprém HC ellen a férfi kézilabda Magyar Kupa döntőjében a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2025. április 13-án. A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a Magyar Kupát. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak