Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Golovin Vlagyimir: Van már olyan újonc, aki bejátszotta magát a felnőtt csapatba

Golovin Vlagyimir: Van már olyan újonc, aki bejátszotta magát a felnőtt csapatba

m4sport.hu, Bagi-Miklós Rita
A foglalkozás elérte célját, mondhatnánk a magyar női kézilabda-válogatott brazilok elleni felkészülési mérkőzéseit illetően, hiszen mindkét meccsét nyerte a magyar csapat, sikeresen vetették be az újoncokat, ráadásul több posztot illetően is előrébb lépett a tervezésben Golovin Vlagyimir, aki az M4 Sport Kézilabda-magazinjának vendégeként értékelte az összetartást, beszélt a csapatösszetételről, az újoncokról és alap játékosairól is.

Brazília ellen játszott két felkészülési mérkőzést múlt héten a magyar női kézilabda-válogatott. Golovin Vlagyimir együttese mindkét találkozót megnyerte, előbbit 31-27-re, a másodikat pedig 25-20-ra. A csapatban – ahogy az ukránok elleni meccseken – ezúttal is szerepeltek olyan játékosok, akik még nem voltak tagjai a válogatottnak, de a klubjukban nyújtott teljesítményük alapján Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány bizalmat szavazott nekik.

„Vannak olyan játékosok, akik bejátszották magukat a felnőtt csapatba, de egyelőre nem árulom el, kik azok” – mondta a szakember, aki úgy véli, az újoncok jól teljesítettek, de ezen nem lepődött meg, hiszen látta már őket játszani. Ugyan az első mérkőzésen látszott rajtuk az izgalom, mert először húzhatták magukra a címeres mezt, de ez természetes, a második, zártkapus találkozón már jobb teljesítményt nyújtottak. – „Biztos vagyok benne, hogy hosszú távon majd képviselhetik a válogatottat.”

Golovin elmondta, nagyon hasznos volt ez a két találkozó, ugyanis a brazilok egy teljesen más stílust képviselnek. Fontos volt számukra a győzelem, de főként arra voltak kíváncsiak, kik azok az újonc játékosok, akikre akár rövid, akár hosszú távon számíthat majd a kapitány.

„Nagyon jó szemléletű játékosok, de itt 20-22 éves kézilabdázókról beszélünk, akik még nem kész játékosok, van még hova fejlődni. De talán az a fontos, hogy figyeljük őket és talán ad egy plusz motivációt, hogy ők válogatottak akarnak lenni. Tudják, hogy van idő, sokat kell még tanulniuk” – fogalmazott az edző, aki folyamatosan kapcsolatban van a játékosaival, hozzátette, van olyan aki megmutatta, hogy akár rövid időn belül ott lehet a nemzeti csapatban.

„Hogy mi a helyzet Janurik Kingával? Ezt kérdezze tőle!” – reagált arra a kérdésre, hogy a Ferencváros kapusának neve miért nem szerepel a válogatott névsorban. Szikora Melindát illetően elmondta, jól teljesít Franciaországban, beszélt vele korábban, egyelőre azonban még nem tisztázott, hogy ki lehet az a hálóőr, aki következő világversenyekre felzárkózhat Szemerey Zsófihoz.

Sok poszton a bőség zavarával kell megküzdenie a kapitánynak, ám elmondta, nincs egyszerű dolga, amikor ki kell választania a megfelelő játékosokat. A beállós posztnál is kíváncsiak voltak, ki az, aki meg tudja azt erősíteni. „Védekezésben mindegyikük jól teljesít, támadásban azonban hiányos a poszt, bár ez nem mindig rajtuk múlik. Nagyjából egyforma testfelépítésűek a beállóink, Füzi-Tóvizi Petra és Szmolek Apollónia is, kicsit talán Faradó Luca lóg ki a sorból, de biztosan van olyan ellenfél, aki ellen ő lehet majd eredményes. Sokat vizsgáltuk, hogyan tudunk eredményesebbek lenni ezen a poszton, megnézzük, hogy alakulnak a dolgok és majd szeptemberben folytatjuk.”

Golovin említést tett a balátlövő posztról is, ahol alapember Kuczora Csenge, mögötte azonban többen is sorakoznak a válogatottságért. „Tudjuk, hogy ez az egyik legfontosabb poszt, a balátlövő, hármas védő. Ha egy ilyen játékosod van, az nagyon jó. Több mint két évig Kuczora Csenge volt az egyetlen a poszton, mögé valakit kell találnunk. Nagyon jól működik együtt Papp Niki és Füzi-Tóvizi Petra, de ha ne adj isten valami történik, akkor pótolni kell őket.”

Papp Nikire kitérve elárulta, nagyon fontos szerepe van a védekezésben, de ő sosem úgy gondolt rá, mint csupán védekező játékosra. Ugyanúgy tervben van vele kapcsolatban, hogy támad és védekezik is.

A következő összetartásra szeptember végén, a két svédek elleni meccs előtt kerül majd sor, addig is mérkőzésekre járnak, valamint profilozzák a játékosokat.

Borítókép: Tatabánya, 2025. április 10. Golovin Vlagyimir, a magyar válogatott szövetségi kapitánya (j) és Tatai Péter kapusedzõ a Magyarország - Brazília barátságos nõi kézilabda-mérkõzésen a Tatabányai Multifunkciós Csarnokban 2025. április 10-én. Magyarország-Brazília 31-27. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak