Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Időn túli hetessel nyerte a Győr a női kézi-BL negyeddöntőjének első felvonását

Időn túli hetessel nyerte a Győr a női kézi-BL negyeddöntőjének első felvonását

m4sport.hu/MTI | Szerző: Brúszel Péter
A címvédő Győri Audi ETO KC Kristina Jörgensen időtúli hétméteresével 25-24-re győzött a többek között Faluvégi Dorottyát is soraiban tudó HB Ludwigsburg vendégeként a női kézilabda-Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Eredmény, negyeddöntő, első mérkőzés:
HB Ludwigsburg (német)-Győri Audi ETO KC 24-25 (14-16)
lövések/gólok: 49/24, illetve 45/25
gólok hétméteresből: 8/4, illetve 5/4
kiállítások: 6, illetve 8 perc

A tavalyi BL-döntő óta már kétszer találkozott egymással a két együttes: a csoportkörben idegenben öt, hazai pályán 13 góllal győztek a győriek. Keretükből ezúttal Fodor Csenge és Estelle Nze Minko, a németektől Julia Niewiadomska hiányzott.

Jó kezdésének köszönhetően a 11. percben már négy találattal vezetett az ETO, ám a német bajnokcsapat csakhamar megfékezte ellenfele lendületét, és előbb felzárkózott mínusz egyre, majd a 22. percben egyenlített. Mindkét oldalon jó néhány lövőhelyzet kimaradt, de az utolsó hét percben a győriek céloztak pontosabban, így 16-14-es előnyben voltak a szünetben.

A második félidőt remek védekezéssel, és Viola Leuchternek köszönhetően gólokkal kezdték a hazaiak, így a meccs során először vezettek a 37. percben. A címvédő 16 perc alatt mindössze kétszer talált a hálóba, nem kedvezett a játékstílusának, hogy egyre szakadozottabb volt a meccs.

Hét perccel a vége előtt háromgólos vezetésüknél „lefagytak” a németek, több gólt már nem szereztek, még büntetőből sem találtak be, az ETO viszont egy 4-0-s sorozattal zárt és egy időn túli büntetővel megnyerte a meccset.

Bruna de Paula hét, Kristina Jörgensen és Dione Housheer négy-négy góllal, Sandra Toft 15 védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Viola Leuchter öt, az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya egy találattal, Johanna Bundsen 14 védéssel zárt.

A két csapat nyolcadik egymás elleni BL-mérkőzésén a nyolcadik győri siker született.

A visszavágót egy hét múlva rendezik Győrben, a négyes döntőre május 31-én és június 1-jén kerül sor a budapesti MVM Dome-ban.

„Az első félidőben a támadásaink során nagyszerűen megnyitottuk a Ludwigsburg védelmét, bár hagytunk ki tiszta ziccereket. A védekezésbeli gondjaink már az első játékrészben elkezdődtek, ugyanis a bal oldalt jól kontrolláltuk, a jobb szárnyon viszont kifejezetten jól játszott az ellenfél” – értékelt a találkozót követően Per Johansson, a Győr vezetőedzője.

Hozzátette, a szünet után Sandra Toft remekelt a kapuban, ennek köszönhetően sikerült megnyerni a találkozót, bár a másik oldalon Bundsen is nagyszerű volt.

„Elvesztettük a ritmust, a tempót, és leálltunk velük harcolni, birkózni, pedig tudjuk, hogy fizikailag rendkívül erősek. El is veszíthettük volna a meccset, és nem szabad elfelejtenünk, hogy ez még csak az első felvonás volt, amelytől azt kaptuk, amire számítottunk: nagyszerű hangulatban kőkemény küzdelmet” – szögezte le a svéd edző.

vasárnap játsszák (első mérkőzés):
Odense HB (dán) – FTC-Rail Cargo Hungaria 16.00

április 26., szombat (visszavágók):
FTC-Rail Cargo Hungaria – Odense HB, Érd 16.00
Győri Audi ETO KC-HB Ludwigsburg 18.00

Borítókép: Gyõr, 2025. január 18. Kristina Jörgensen (j), a Gyõri ETO játékosa a nõi kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának 10. fordulójában játszott Gyõri Audi ETO KC - Brest Bretagne mérkõzésen az Audi Aréna Gyõr sportcsarnokban 2025. január 18-án. A mérkõzést a gyõriek 28-27-re nyerték. MTI/Krizsán Csaba

További tartalmak