A másik elődöntőben a három magyar játékost – Vámos Petrát, a Budaörstől a szezon végéig kölcsönben a csapatnál szereplő Szöllősi-Schatzl Nadine-t és a nyáron Győrbe igazoló Szemerey Zsófit – is foglalkoztató francia Metz a nyolc között az FTC-t búcsúztató Odensével játszik.
A női kézilabda BL négyes döntőjét május 31. és június 1. között rendezik a budapesti MVM Dome-ban, a pontos kezdési időpontokat még nem hozták nyilvánosságra.
Az ETO és az Esbjerg eddig kilencszer találkozott egymással és minden meccset a győriek nyerték, például a 2022-es és a tavalyi elődöntőben, illetve a mostani idény csoportkörében mindkétszer.
A hatszoros BL-győztes Győr 17. alkalommal jutott elődöntőbe, a budapesti négyes döntőben pedig tizedszer szerepel.
„A Metz, az Odense és az Esbjerg messze a legjobb ellenfelek, akiket kaphattunk. A négy legjobb csapat jutott a végjátékba. Azt mondanám, idén bármelyik együttes képes lehet megnyerni a tornát anélkül, hogy az különösebb meglepetés vagy szenzáció lenne” – nyilatkozta a győri klub honlapján Per Johansson vezetőedző.
Hozzátette, nagyon erős az idei négyes döntő mezőnye, talán az egyik legerősebb az elmúlt éveket tekintve.
„Mostantól az a legfontosabb, hogy kihasználjuk az időt, és készen álljunk, mire Budapesten találkozunk a szurkolókkal. Természetesen számomra is óriási élmény, hogy ismerem ezt a nagy eseményt. Tudom, hogyan zajlik, jártam ott korábban, és sok játékosom is átélte már” – magyarázta.
A svéd szakvezető hangsúlyozta: fontos, hogy beszéljenek arról, mi történik majd azon a héten, különösképpen azokkal, akik még nem szerepeltek a legjobb négy között, hogy minden apróságot tisztázzanak. Meglátása szerint különleges formátumról van szó, mert szinte sosem játszanak így, talán évente kétszer fordul elő, hogy elődöntőt és helyosztót kell játszani egymás utáni napokon, szóval alaposan fel kell készülni.
„Azt gondolom, nagyon nyílt lesz a négyes döntő, de természetesen egyetlen céllal megyünk: hogy ismét megnyerjük! Óriási megtiszteltetés és büszkeség lenne, ha sikerülne megtartani a címet, ha a kupa nálunk maradna” – szögezte le.
A női BL négyes döntőjének programja:
május 31., szombat (elődöntők):
Győri Audi ETO KC-Team Esbjerg (dán) 15.00
Metz HB (francia)-Odense HB (dán) 18.00
június 1., vasárnap (helyosztók):
a 3. helyért 15.00
döntő 18.00