A Győri Audi ETO – Ferencvárosi TC bajnoki rangadót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti szombaton 17:15-től, élő felvezetőnk 16:45-kor kezdődik.
A korábbi válogatott klasszis, akit Szucsánszki Zitával és Tomori Zsuzsannával az áprilisi magyar-brazil mérkőzésen búcsúztattak el a nemzeti együttestől, 2024 nyarán hagyott fel az aktív kézilabdával. Sportágától azonban nem távolodott el és ezúttal is ott lesz az M4 Sport stúdiójában a szombaton 17:15-kor kezdődő bajnoki összecsapás alatt. Biztos benne, ahogyan azt már az elmúlt években megszokhattuk, most is szoros mérkőzésre számíthatunk.
„Mindenképpen egy kiélezett, bajnoki döntőnek beillő mérkőzésre számítok – mondta az m4sport.hu-nak Kovacsics Anikó, hozzátéve, mindkét együttes más-más közelmúltbeli mérkőzéssel vág neki a meccsnek. – A Győr jobban lendületben van így, hogy bejutott a Bajnokok Ligája Négyes döntőjébe. A Fradinak azért még ott motoszkálhat a csalódottság a BL-kiesés miatt. Nekik csak ez az esélyük maradt, hogy nyerjenek valamit az idényben, míg a Győrnek ott van a BL is. Mindegyik csapatnak megvan a maga célja, ezért lesz kiélezett a találkozó.”
Habár a lélektani fölény a Győr oldalára billenhet, fontos hozzátenni, hogy ebben az idényben, sőt idén már kétszer is legyőzte az ETO-t Allan Heine együttese, előbb a január elején rendezett első bajnoki találkozón 23-18-ra, majd a márciusi Magyar Kupa-döntőben nyert büntetőkkel a Fradi 25-24-re. Az Audi Arénából azonban ritkán távoznak pontokkal az ellenfelek, ez igaz a Fradira is: a fővárosi együttes legutóbb 2019-ben tudott pontot szerezni Győrben.
„Az utóbbi években már az volt a tendencia, hogy meg tudta szorongatni a Fradi a Győrt és az Audi Arénában játszott meccseken kívül meg is tudta verni őket. Erősödött is sokat a Ferencváros, jöttek nagyon jó játékosok és így összeérett a csapat. Sajnos ebbe elég nagy hullámzások is beleestek, de a Győr ellen azért ki szokott jönni a lépés.”
A sztárokkal teletűzdelt csapatokból nehéz megnevezni egy-egy játékost, akinek a teljesítménye döntő lehet, hiszen posztjukon valamennyien a világ legjobbjai közé tartoznak.
„Ha ki kellene emelnem valakit, az Bruna De Paula lenne, aki nagyon meghatározó tud lenni a Győrnél a másik pedig Kari Brattset, aki védekezésben és támadásban is kulcsszereplő. A Fradinál Klujber Katrin teljesítménye az, ami tud döntő lenni, de mindenképpen az kell, hogy a csapatteljesítmény domináljon, szerintem az az együttes fog nyerni, amelyik csapatként tud jól játszani” – fejtegette Kovacsics Anikó, aki Danyi Gáborhoz hasonlóan a kiváló csapatjátékban látja a győzelem kulcsát.
A zöld-fehérek legendája kiemelte a modern kézilabdában kimondottan fontos szerepet játszó kapusok produkcióját is.
„A jó kapusteljesítmény megalapozza a jó védekezést is és ebből a könnyebb gólokat, úgyhogy az is nagyon nagy kérdés, melyik oldalon lesz kiemelkedő a kapusok munkája. Ugyanúgy, mint a kupadöntőn, ahol a Fradiban Glauser kiválóan védett, a másik oldalon is nagyon jó volt a kapusteljesítmény, ezért is lett a végére ilyen szoros, izgalmas a finálé.”
A 143-szoros válogatott irányító beavatott minket abba is, mi történik a csapatok háza táján egy-két nappal egy ilyen sorsdöntő találkozó előtt.
„Ilyenkor már minden apróság számít, a taktikával foglalkoznak, az egyének ellen készülnek, ki ellen mit lehet csinálni. Komoly elemzések vannak, hogy mire kell figyelni védekezés és támadásban. A világot megváltani ilyen rövid idővel a meccs előtt már nem lehet, de egy-egy jó ötletet még lehet találni, hogy kire hogyan kell védekezni vagy néhány védekező felállás ellen melyik lenne a legjobb, legeredményesebb figura. A finomításokon van a hangsúly, pláne, hogy nagyon jól ismerik egymást a csapatok” – árulta el Kovacsics és hozzátette, mivel már az idény vége felé vagyunk és a játékosok is fáradtak fejben és fizikailag is, fontos, hogy minden pillanatot kihasználjanak a pihenésre és a regenerációra is.
Kapcsolódó tartalom
Azt is szerettük volna megtudni, melyik Fradi-Győr összecsapás felejthetetlen számára. Rengeteg mérkőzés közül választhatott volna, Bajnokok Ligája-meccsek, bajnoki rangadók, Magyar Kupa-összecsapások, ő mégis valami egészen mást hangsúlyozott ki:
„Nehéz megmondani melyik a legemlékezetesebb, mert volt belőle jó pár, mindkét oldalon. Igazából nem is egyet emelnék ki, hanem azt, hogy ezeknek a meccseknek a hangulata tényleg különleges, még sok nemzetközi meccsel sem hasonlítható össze, sőt. Ezt tényleg csak az érezheti, aki átéli.”
A tavaly nyáron visszavonuló klasszis fejében még frissek az emlékek, adja magát a kérdés, hogy egy ilyen bajnoki csatát látva, nem gondol-e arra, hogy szívesen ott lenne a pályán és segítene volt csapattársainak.
„Momentumok vannak, amikor úgy érzem, hogy ezt vagy azt lehetett volna másképp, de az, hogy én bemegyek, az már nem fordul meg a fejemben, lenyugodott bennem. Nyilván mikor elkap a hév, akkor beleélem magam nagyon, de az utóbbi időben még inkább megbizonyosodtam róla, hogy kívülről sokkal könnyebb mindent átlátni, mint a pályáról, innen könnyen lehet okos az ember.”
A mérkőzés végkimenetelét illetően találgatásokba nem bocsátkozott, hiszen szinte lehetetlen megtippelni, mi lesz szombati találkozó vége, ugyanakkor úgy véli, a hazai pálya előnye a Győr javára billenti a mérleg nyelvét kivéve, ha egész mérkőzésen tudja tartani a pár gólos különbséget a Ferencváros.
„Úgy igazán, ha nézek mindent, akkor hazai pályán egyértelműen a Győrt mondanám esélyesnek, de ha lehet tartani ezt a döntetlen közeli, egygólos különbséget ide-oda, akkor tényleg bármi lehet a végén.”
Kiszámoló:
Jelenleg a Fradi vezeti a bajnokságot a Győr előtt 1 ponttal.
- Amennyiben a fővárosiak pontot szereznek a mérkőzésen, akkor az élen maradnak és nagy valószínűséggel megvédik a címüket
- Ha a Győr nyeri a találkozót, akkor valószínűleg bajnok is, mert egypontos előnyre tehet szert a Fradi ellen, amit az utolsó két fordulóban kell megőriznie
- Döntetlen esetén a Ferencváros előnyben marad, a Győrnek így nem jó az iksz, csak a győzelem
- Ha a hátralévő mérkőzések következtében pontegyenlőség alakulna ki, a végelszámolásnál az egymás elleni eredmény dönt.
Mindkét együttesnek a szombaton kívül két mérkőzése van hátra, a Fradi a Vác és a Fehérvár ellen játszik míg, a Győr szintén a Fehérvár valamint a Budaörs ellen lép még pályára.