A Szeged-Veszprém bajnoki döntős párharc második mérkőzését június 4-én, 18:30-tól élőben közvetíti az M4 Sport és az m4sport.hu.
A kézilabda bajnoki döntő első meccsét ötgólos előnyből bukta el az OTP Bank Pick-Szeged csapata a One Veszprém ellen. A vendég Kékek edzője a klubhonlapnak adott interjújában a találkozó pozitívumait emelte ki.
„A hozzáállással abszolút elégedett voltam pénteken. Mindenki küzdött az utolsó pillanatig, megfelelő módon képviselte a klubot. A győzelemről apró dolgok döntöttek, de büszke voltam a teljesítményünkre. Fontos pillanatokban jobb százalékban kell jó döntéseket hoznunk majd szerdán – mondta el Michael Apelgren. A szakember hozzátette szerdán a fontos pillanatokban jobb döntéseket kell hozniuk, mint a 34-32-re elveszített találkozón. – Nem volt könnyű a hazaút, mert azt éreztük, hogy jó esélyünk volt arra, hogy legyőzzük hazai pályán a Veszprémet. De nincs idő keseregni – egy szabadnap után már el is kezdtük a felkészülést a szerdai meccsre.”
Kapcsolódó tartalom
A 40 éves edző elmondta, egy ilyen összecsapáson mentálisan nagyon rendben kell lenni, ehhez hozzájárulhat a jól kidolgozott taktika is. Úgy véli, okosan és keményen kell játszaniuk, hogy olyan meccstervvel rendelkezzenek, amiben a játékosok is hisznek és képesek végigvinni azt.
„Ez a párharc biztosan ott van a klasszikusok között – nagyon különleges ez a rivalizálás. Egész évben szoros meccseket játszottunk, eddig kétszer mi nyertünk, kétszer pedig ők. Lehet, hogy az ellenfelünknél úgy gondolják, kényelmesebben vagy nagyobb különbséggel kellene legyőzniük minket, de mi egész évben azért dolgoztunk, hogy minél kisebb legyen a különbség közöttünk. A célunk természetesen szerdán is az, hogy kijavítsuk a kisebb hibáinkat, és akkor meg tudjuk nyerni a mérkőzést.”

A finálé első meccsén 12 gólt szerző veszprémi balszélső, Hugo Descat szerint önbizalmat adhat nekik a győzelem, ugyanakkor tudják, hogy még nem dőlt el a párharc.
„A Szeged pénteken is megmutatta, milyen erős és szervezett együttest alkotnak, így most, a saját közönségük előtt, még elszántabban fognak küzdeni. Az alapszakaszban sajnos vereséget szenvedtünk a Pick Arénában, ahol ezúttal sem lesz egyszerű dolgunk – idézi a handballveszprem.hu a francia játékost, aki hozzátette, tisztában vannak azzal, mekkora lehetőség előtt állnak, hiszen szerdán akár magasba is emelhetik a bajnoki trófeát. – Ehhez viszont maximális koncentrációra, fegyelmezett játékra és kemény munkára lesz szükség. Egy biztos, mi minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni ezért.”
A 32 éves olimpiai bajnok kézis kiemelte, hogy a Pick Arénában nem kezdhetik úgy a mérkőzést, ahogyan hazai pályán: „Pénteken az első 15-20 percben nem tudtuk hozni azt az intenzitást és pontosságot, amire képesek vagyunk. Azonban továbbra is mentünk és küzdöttünk minden labdáért, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen a szünetben már csak két találat volt a hátrányunk. Szerdán azonban már az első perctől kezdve magasabb fokozatban kell teljesítenünk. Stabil védekezéssel és koncentrált támadójátékkel kell előállnunk. Emellett jobban kell gazdálkodnunk majd a helyzeteinkkel is, mert egy kiélezett párharcban minden elhibázott lehetőség megbosszulhatja magát.”