A szegedi játékosok jól megérdemelt pihenőnapjukat töltötték csütörtökön, miután szerdán magabiztos hazai győzelemmel egyenlítettek a bajnoki döntőben, amely így a vasárnapi harmadik meccsen dől el Veszprémben.
Kapcsolódó tartalom
A „szabadnap mindenképpen hasznos volt” Mikler szerint is, „egy kicsit lehetett pihenni, lazítani, sikerült feltöltődni”, és nemcsak fizikailag, de mentálisan is szükség volt rá, még egy olyan tapasztalt játékosnak is, mint a 40 éves kapus.
„Teljesen természetes, hogy van egy kis versenydrukk az emberben. Hiába számítok már rutinos kapusnak, és éltem át rengeteg bajnoki döntőt, ez mindig egy csodás dolog: a magyar bajnoki címért, az aranyért játszani. Úgyhogy igen, van bennem egy kis izgalom” – ismerte el a pickhandball.hu-nak.
Mikler beszélt a Pick Aréna utánozhatatlan hangulatáról és a szegedi publikum szurkolásáról, amit magukkal visznek vasárnap Veszprémbe is.

„Félelmetes volt, tényleg, ahogy mellettünk álltak a szurkolók. Megfogyatkoztunk, Glebet kiállították a játékvezetők piros lappal, és utána egy emberként hajtott, űzött bennünket a #kékek tábora. Fantasztikus élmény volt. Ott bent, a pályán hallani, hogy mindenki egyszerre szurkol, fütyül, amikor az ellenfél támad, biztat bennünket – ha ilyenkor védek egy nagyot, és skandálják a nevemet, vagy ha gólt szerzünk, akkor majd felrobban a PICK Aréna. Ezt visszük magunkkal. Sokat beszéltünk az öltözőben is a lefújás után az élményekről, arról, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy ilyen csodás otthonunk és szurkolótáborunk van. Ez hihetetlen erőt ad a vasárnapi döntőre” – mondta.
„Fókusz, fókusz, fókusz – ez lesz a legfontosabb. Hogy mindenki végig koncentrált maradjon – tekintett előre a mindent eldöntő találkozóra. – Szegeden ez sikerült, és ennek köszönhetően tudtunk dominálni szinte az egész mérkőzésen. Meg kell becsülnünk a labdát, és olyan védekezést kell bemutatnunk, mint legutóbb a PICK Arénában. Ha ez sikerül, akkor nekünk, kapusoknak is könnyebb dolgunk lesz, jönnek tőlünk a védések. Elöl pedig határozottan kell támadnunk – és akkor elérhetjük a hőn áhított sikert.”
A vasárnap 17.45-kor kezdődő One Veszprém – OTP Bank-Pick Szeged mérkőzést az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.