A klub honlapjának pénteki beszámolója szerint az új vezetőedző július 1-től veszi át a csapat szakmai irányítását. A korábbi válogatott jobbátlövő a Dunaferr SE színeiben KEK-ezüstérmes volt. Edzőként kilenc és fél évig irányította az Egert, amely a legutóbbi idény végén kiesett az élvonalból.
A távozó Ugalde játékosként Bajnokok Ligája-győztes, világbajnoki bronz-, illetve Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes volt, s 2022-ben igazolt Tatabányára. Tavaly ott fejezte be a játékot és nyáron – Dragan Djukic menesztése után – átvette a csapat szakmai irányítását. A bajnokságban a negyedik, a Magyar Kupában a harmadik helyen végzett az együttese, amely az Európa-ligában az első csoportkörből továbbjutott, a másodikból nem.