Bruna de Paula a beszélgetés elején felidézte, amikor elkezdett kézilabdázni, az volt a célja, hogy a sportból keresse a kenyerét – a 29 éves klasszis azt is kifejtette, fiatalkorában, hazájában már követte az ETO-t, hiszen a győrieknél játszott egyik nagy példaképe, Eduarda „Duda” Amorim is.
„Azt hiszem, amikor Franciaországba igazoltam, akkor ismertem meg szélesebb körben a kézilabdát, és amikor az ETO-Fradi ment, mindenki azt mondta, hogy »na, ez egy jó meccs lesz«, úgyhogy emlékszem ezekre a mérkőzésekre” – idézte fel.
De Paula ezt követően arról beszélt, melyik az a három szó, amivel jellemezné magát.
„Vicces, bátor és gyors” – árulta el, majd részletezte egyik választását. „Tizennégy évesen kiköltöztem édesanyám lakásából, amit azért gondolok bátor tettnek, mert nem hiszem, hogy mindenki megtette volna ezt. Brazíliát is elhagytam – ha jól emlékszem tizenkilenc évesen –, és egy másik országba költöztem. Ezért úgy gondolom, bátor vagyok, nem félek kipróbálni valami újat, és ha valamit elhatározok, akkor teszek érte, hogy sikerüljön.”
A brazil irányító játékának jellegzetes elemei a szédítő cselek, melyről úgy vélekedik, bár sokat gyakorolja a mozdulatokat, valamennyire a vérében van.
„Mindig is ilyen voltam: már kiskorom óta mondták, hogy gyorsabb vagyok a többieknél. Persze köszönetet kell mondanom a szüleimnek is a genetikámért, de nyilván rengeteget is dolgozom ezen, mert mindig saját magam legjobb verziója akarok lenni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az ehhez vezető úton a jelenlegi idényben arra fókuszál, hogy jobb legyen a védőmunkája.
Az előző idényben magyar bajnok és Bajnokok Ligája-győztes győriek az új szezonban négy kulcsjátékosukra sem számíthatnak: Sandra Toft, Győri-Lukács Viktória, Kari Brattset Dale és Estelle Nze Minko is gyermeket vár, ám az alapemberek hiánya nem látszik a csapat teljesítményén, ugyanis eddig százszázalékos mérleggel menetel az NB I-ben és a BL-ben is Per Johannsson együttese. De Paula elmondta, szerinte miért tudta ilyen gördülékenyen kezelni a kialakult helyzetet az ETO.
„Úgy érzem, nagyon sok múlt az edzéseken és a kommunikáción, mert tudtuk előre, hogy többen is gyermekáldás elé néznek a csapatból. Tudtuk, hogy más játékosoknak előre kell lépniük, de a csapatban mindenki magas szintet képvisel. Sok tréningre és beszélgetésre volt szükségünk ahhoz, hogy ennyire összekovácsolódjon a csapat” – vélekedett.
De Paula felidézte, a legutóbbi zöld-fehér rangadón alapvetően elégedett volt saját játékával, csak az apró részletek hiányoztak, melyek miatt több lövést is rontott, ezen mindenképp javítani szeretne szombaton.
A brazil játékos bővebben is beszélt a Ferencvárosról, melyet a nyártól Jesper Jensen irányít, aki a családi okok miatt az előző idény végén Dániába visszatérő Allan Heinét váltotta az FTC kispadján.
„Ha új edző érkezik, az sokszor új játékrendszerrel is jár, ilyenkor némi időre van szükség ahhoz, hogy összeérjen a csapat. Úgy vélem, jó úton haladnak, de most magunkra kell fókuszálnunk. Néha túl sokat foglalkozunk az ellenféllel, és ezzel párhuzamosan megfeledkezünk magunkról” – mondta, majd kijelentette, mivel lenne elégedett a szombati rangadó lefújását követően.
„A győzelemmel! Nyilván mindig jó lenne egy nagy arányú győzelem, de számunkraaz a legfontosabb, hogy jól játsszunk, és a végén begyűjtsük a pontokat”
– zárta az interjút Bruna de Paula.
A Győri Audi ETO KC – FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabda NB I-es rangadót szombaton 15 órától az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!













