A csongrádiak februárban 38-26-ra kikaptak Füreden, a mostani szezonban pedig Tatabányán veszítettek, majd Csurgón döntetlent játszottak. Ezúttal azonban csak a 11. percig volt szoros az állás, utána elhúzott a Magyar Kupa-címvédő és gyorsan eldöntötte a meccset, amelyet végül a vártnál is nagyobb különbséggel nyert meg.
Bánhidi Bence és Szilágyi Benjámin hat-hat, Sebastian Frimmel öt góllal, Radvánszki Attila és Mikler Roland kilenc-kilenc védéssel járult hozzá a sikerhez.
Radvánszi Attila úgy érzi, jól ment neki a védés, büszkén nyilatkozott a találkozó után.
A balatonfüredi Melincsuk Viktor elmondta, igyekeztek maximálisan helyt állni a Szeged ellen, de mivel a Szeged egy „más kategória”, teljes kerettel is nagyon nehéz feladatuk lenne.
Kiss Ákos a Balatonfüred vezetőedzője kiemelte, nagyon hiányoztak a sérültek a csapatból. Az első félidőben, amíg a csapat bírta, tudtak lépést tartani a Szegeddel, de sok ziccert hibáztak. A sok sérült miatt a kispadon ifikorú játékosok ültek, ami óriási különbség egy BL-csapat és egy magyar NB 1-es csapat között.
A szegediek részéről a klub legendás játékosa, Jonas Källman nyilatkozott a mérkőzést követően. Megjegyezte, az elmúlt időszakban küszködött csapata a bajnokságban, nem játszottak jól, de úgy véli, ez a győzelem egy jó lépés afelé, hogy visszataláljon önmagához az együttes.
Eredmény:
Balatonfüredi KSE – OTP Bank-Pick Szeged 21-35 (12-21)
A tabella:
1. OTP-Bank Pick Szeged 9 7 1 1 304-242 15 pont
2. One Veszprém HC 6 6 – – 259-169 12
3. MOL Tatabánya KC 6 6 – – 194-162 12
4. ETO University HT 7 4 – 3 216-193 8
5. FTC-Green Collect 8 4 – 4 269-268 8
6. Budai Farkasok-Rév 7 2 3 2 194-214 7
7. Csurgói KK 8 2 2 4 225-230 6
8. HE-DO B.Braun Gyöngyös 8 3 – 5 222-252 6
9. PLER-Budapest 7 2 2 3 197-230 6
10. Carbonex-Komló 7 2 1 4 191-203 5
11. CYEB-Budakalász 7 2 1 4 204-235 5
12. Szigetszentmiklósi KSK 8 2 1 5 217-251 5
13. NEKA 7 1 2 4 184-201 4
14. Balatonfüredi KSE 7 1 1 5 180-206 3













