A Ferencváros 27-24-re nyert a dán Ikast HB ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének hatodik fordulójában, szombaton Érden. A találkozón egy különleges szurkoló is ott volt a lelátón, Allan Heine, aki az előző két idényben irányította a zöld-fehéreket.
„Körülbelül 20 órás buszút után érkeztem meg ide, de abszolút megérte, hogy láthattam a Fradi nagyon fontos győzelmét a BL-csoportjában” – árulta el az M4 Sportnak a dán Aalborg utánpótlásánál dolgozó edző, aki alig várta, hogy az Érd Arénában megtekinthesse a találkozót. Allan Heine a családja miatt döntött úgy, hogy felhagy a külföldi munkával és újra hazájában dolgozik majd.
Kapcsolódó tartalom
„Természetesen más, mint az eddigiek, de mindig élvezem, hogy a kézilabdával foglalkozhatok, most is azt csinálom 0-24-ben – mondta el arra a kérdésre, hogy megváltozott-e az élete azok után, hogy diákokkal kezdett el foglalkozni. – Igaz, más szinten, de továbbra is nagyon elégedett vagyok, ráadásul több időt tölthetek a családommal.”
Csak jó emlékei vannak a fővárosi együttesről, így szívesen utazott el a meccsre. Heinét a szurkolók is nagy örömmel, lelkesedéssel fogadták.
„Persze nagyon jó érzés, hogy így üdvözöltek, nagyszerű éveket tölthettem itt. Nagyon közel állnak a szívemhez és elképesztő volt újra köszönteni ezeket a fantasztikus szurkolókat.” Hozzátette, érdekes volt most a lelátóról, szurkolóként nézni az összecsapást, de: „Bejött, behúztuk a meccset”.













