A november 27. és december 14. között megrendezésre kerülő női kézilabda-világbajnokságot az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!
Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya májusban szenvedett súlyos térdsérülést, csapata egyik edzésén elszakadt az elülső keresztszalagja és a meniszkusza is, ami miatt meg kellett operálni, s akkor legalább hat hónapos kihagyást jóvoltak neki az orvosok.
Kapcsolódó tartalom
A 27 éves jobbszélső az M1 aktuális csatornának elmondta, nehéz időszakon van túl, de már jobban érzi magát, bizakodó, s márciusban szeretne újra játszani.
„Jól halad a rehabilitációm, tíz nap híján fél éves a térdem, panaszra nincs okom, mert úgy érzem, az idő is gyorsan telik és a térdem is szépen fejlődik. Mentálisan nehéz volt, ez egy olyan dolog, amit szerintem mindenki remél, hogy sportolóként elkerüli őt a karrrierje során, én is reméltem, hogy szerencsés leszek és megúszom. Nehéz volt, mert a felépülés nagyon hosszú időszak, tudtam, hogy sok erő kell hozzá, nagyon monoton lesz minden nap a gyógytorna folyamatát csinálni, és a hab a torán, ami a csapattal is történt. Optimista vagyok, kilenc hónappal számolok a visszatéréssel, bár ami ilyenkor döntő, a végén a tesztek, az ugró- és az erőtesztek, mert ezeknél bizonyos skála van, aminek meg kell felelni, és hiába vagyok optimista, azokat nem lehet kitrükközni, de bízom benne, hogy márciusban játszani fogok már. Ám ott, amikor már hetek döntenek, akkor nem fogok ezen rizikózni.”
Faluvégit a sérülése mellett egyéb nehézség is érte: klubja, a Ludwigsburg ellen csődeljárás indult a nyáron, s az együttes tulajdonképpen néhány hét alatt meg is szűnt – a játékosai szabadon igazolhatóvá váltak, nem engedték elindulni a Bajnokok Ligájában sem, majd a német bajnokságból is kizárták.
„Borzasztó volt, derült égből villámcsapásként jött, egyik nap még fotózása volt a csapatnak, a másikon már jöttek a csődbiztosok elmondani a helyzetet. Minden gyorsan történt, két hét leforgása alatt el is költöztek a csapattársaim. Szomorú volt ezt átélni. A tanácstalanság és bizonytalanság, ami a helyzetemet jellemezte… mert egy dolog, hogy a klub megszűnik, de az összes társam hirtelen már kapcsolatban volt a menedzserével, hogyan tovább, én pedig ott ültem a néhány hónappal korábban műtött térdemmel, hogy akkor velem mi lesz? Nehéz volt. Hirtelen kellett okosnak lennem, hogy hogyan tovább. A legfontosabb az volt, hogy a mindennapi edzés meglegyen továbbra is, így a férjemmel kint maradtunk, kint jártam rehabra, pár hete tértem újra haza, szerettem volna továbbra is együtt dolgozni a gyógytornászommal, úgyhogy megtaláltuk ennek a módját.”
Ami a jövőjét illeti, konkrét tárgyalásban egyetlen csapattal sem áll, „mozgolódások”, beszélgetések vannak, de reméli, a világbajnokság közben erre az ügyre is pont kerülhet.
„Most abban bízom, hogy a vb-időszak alatt több aktuálitás és ideje lesz a kluboknak a kérdéssel foglalkozni. Amikor nagyon szerettem volna erre választ kapni, szeptember-október környékén, akkor még nekem is nagyon korai volt visszatérésről beszélni, így nehéz volt klubokkal is tárgyalni, hogy majd fél év múlva lesz rendben a lábam, és sok csapat sem tartott ott, hogy a jövőről beszéljen. Szerencsére egyre több a mozgolódás ezen a téren, ez engem is örömmel tölt el. Konrétumok nincsenek még, beszélgető fázisban vagyunk, de ahogy mondtam, ez időszerű és most van ennek az ideje, mert amikor világverseny van, könnyebben történnek ezek a folyamatok. Teljesen nyitott vagyok, »megoldáskereső« üzemmódban, nem pedig kifejezetten egyik vagy másik klubot szeretném megcélozni. Csak bízom benne, hogy olyan csapatot találok, ami segít nekem a visszetérésben és utána tovább folytatni a karrieremet. Tudom, hogy az eleje kicsit speciális, hiszen játszani még nem tudok, el kell kezdenem edzeni, egyre több kontakttal, erre egy nyitott gondolkodású klub kell, ahol nem minden nap azt számolják, hogy hány nap kell még és ezzel presszionálnak, hanem értik a sérülés súlyát és annak is, hogy ilyenkor az időzítés mennyire fontos.”
Faluvégi Dorottya szurkol a válogatottnak a világbajnokságon.
„Dominálni fogják a csoportjukat és bizakodóak lehetünk az elmúlt szerepéseket figyelembe véve, az olimpián és s az Eb-n is javuló tendenciát mutatott a csapat, minden okunk megvan rá, hogy bizakodjunk és szurkolok a lányoknak.”
A november 27. és december 14. között megrendezésre kerülő női kézilabda-világbajnokságot az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti!













