Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Simon Petra a japánok elleni meccsről: Nagyon jól kell játszanunk, hogy nyerni tudjunk

Simon Petra a japánok elleni meccsről: Nagyon jól kell játszanunk, hogy nyerni tudjunk

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
Az irányító szerint nagyon kell figyelni az ázsiaiak érdekes védekezési stílusára és sokkal jobb arányban kell kihasználni a ziccereket, mint az eddigi találkozókon.

 

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott szerdán 34-29-re legyőzte Romániát, ezzel kulcsfontosságú két ponttal gazdagodott a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének első fordulójában.

A második körben a japánok ellen már egy döntetlen is elég a negyeddöntőhöz, de az eddig hibátlan magyar együttes nyerni szeretne.

A csoportban nem voltak olyan nehéz mérkőzéseink, de számomra még lehetne jobb a vb. De a csapat érdekeit nézve próbálom mindig segíteni az együttest. Összességében jó ez a világbajnokság a számomra is, de lehetne jobb is, hogy a gyors játékomat tudjam játszani és gólokkal segítsem a csapatot, abban tudnék még előre lépni” – mondta az M4 Sportnak Simon Petra.

A klasszis irányító elmondta, Klujber Katrinnal sokáig beszélgettek a románok elleni meccs után, kellett kis idő, amíg kimegy belőlük azaz érzés, ami minden meccs után egyébként bennük van, kell idő ahhoz, hogy lenyugodjon a fejük a testük, de azért sikerült egész sokat pihenniük.

Teljesen más kézilabda-kultúrából származnak, másképp játszanak, mint egy európai csapat, ez a nagy előnyük. Nagyon sok jó figurájuk van, gyors lábúak és ki is tudják ezt használni, veszélyesek tudnak lenni, nagyon oda kell rájuk figyelni” – mondta a japánok erősségeiről.

Úgy véli, elsősorban védekezésben kell rájuk figyelni, mert ha az kompakt és abból tudnak gyorsan menni, az nagy előnyükre válhat.

Ahogy ők védekeznek, mindenképpen új lesz, hiába játszottunk már ellenük. Elsősorban nyugodtnak kell maradni, hogy az utolsó passzok pontosak legyenek, miként a befejezések is. Az elmúlt meccseken elég sok ziccert hagytunk ki, nagyon fontos lesz, hogy most tudjuk értékesíteni ezeket„.

Simon szerint türelmesnek kell lenni és nem szabad meglepődni a védekezésükön. Mindenki azt hiszi hogy kis ártatlanok, pedig nem, lökdösődnek ziccerben, oda-oda nyúlnak, nem olyan kis kedvesek, mint elsőre látszik.

Elárulta, őt is sokan kis kedvesnek tartják, de aki a pályán találkozik vele, az nem mindig gondolja így. „Én nem vagyok ártatlan típus, ha valaki megnézi néha, hogy védekezek, az látná” – mondta mosolyogva.

Mindenképpen ott szeretnének lenni a negyeddöntőben, ehhez viszont meg kell nyerni a japánok elleni meccset, hiszen az ázsiaiaknak ez az utolsó lehetőségük, hogy oda érjenek. „Ez egy olyan meccs lesz, ami már nagyon fontos és nagyon jól kell játszanunk, hogy nyerni tudjunk” – összegzett.

Az M4 Sport és az m4sport.hu a magyar válogatott valamennyi mérkőzését élőben közvetíti.

A válogatott további középdöntős meccsei:
december 5. Japán – Magyarország 18:00
december 7. Magyarország – Dánia 20:30

Borítókép: 's-Hertogenbosch, 2025. november 27. Simon Petra a holland-német közös rendezésû nõi kézilabda-világbajnokság B csoportjának 1. fordulójában játszott Magyarország-Szenegál mérkõzésen a hollandiai 's-Hertogenboschban 2025. november 27-én. MTI/Szigetváry Zsolt

További tartalmak