Vártok Ramóna 17 védéssel segítette a két pont megszerzéséhez a fővárosiakat.
A Kisvárda nagy csatában 25-24-re megnyerte első mérkőzését a NEKA ellen új otthonában, a decemberben átadott multifunkcionális csarnokban. A Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata a 26. percben hat, a szünetben öt góllal vezetett. A második félidő elején gyorsan egyenlítettek a hazaiak, ám a vezetést ekkor még nem tudták átvenni, sőt az 53. percben ismét négygólos hátrányban voltak, és csak az 59. percben kerültek először előnybe.
A NEKA sorozatban ötödször kapott ki a pontvadászatban.
Az Alba Fehérvár saját közönsége előtt 30-24-re nyert az elmúlt idényben Magyar Kupa-bronzérmes Budaörs ellen a női kézilabda NB I szombati első meccsén.
Hadfi Gréta 16 védéssel és egy góllal, Katarina Pavlovic nyolc, Takó Viktória hét találattal vette ki a részét a győzelemből. A székesfehérvári együttes sikerével már negyedik a tabellán a három Bajnokok Ligája-résztvevő együttes mögött, az Esztergomot megelőzve.
Női kézilabda NB I (a magyar szövetség honlapja alapján):
Kisvárda Master Good SE-NEKA 25-24 (9-14)
Kozármisleny KA-Vasas SC 18-32 (8-13)
Alba Fehérvár KC – Moyra-Budaörs 30-24 (13-9)
A tabella:
1. Győri Audi ETO KC 10 10 – – 349-224 20 pont
2. DVSC Schaeffler 10 10 – – 334-224 20
3. FTC-Rail Cargo Hungaria 10 9 – 1 338-231 18
4. Alba Fehérvár KC 10 7 – 3 269-248 14
5. MOL Esztergom 10 6 1 3 312-284 13
6. Váci NKSE 10 5 1 4 293-280 11
7. Motherson Mosonmagyaróvár 10 4 1 5 266-257 9
8. Kisvárda Master Good SE 10 4 – 6 257-292 8
9. Szombathelyi KKA 10 3 2 5 280-323 8
10. Vasas SC 10 3 1 6 270-305 7
11. Moyra-Budaörs 10 2 2 6 251-299 6
12. NEKA 10 2 – 8 249-306 4
13. Dunaújvárosi Kohász KA 10 – 2 8 241-317 2
14. Kozármisleny KA 10 – – 10 224-343 0













