Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Fazekas Gergő: Az első perctől kezdve uraltuk a mérkőzést, de van hova fejlődni

Fazekas Gergő: Az első perctől kezdve uraltuk a mérkőzést, de van hova fejlődni

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
Az Eb-t győzelemmel kezdő férfi kézisek úgy érzik, a védekezés és Palasics parádés teljesítménye volt a lengyelek elleni siker kulcsa.

A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban. A találkozó után több játékos is értékelte a találkozót az M4 Sportnak.

A lengyelek keményen védekeztek, ütöttek-vágtak, de igazából erre számítottunk, ismertük a két beállójukat, erre készültünk” – értékelt a lefújást követően Rosta Miklós, aki egy nagy pofont is kapott a találkozó során. Mint elmondta, ez benne van a játékban, a szankció meglett érte, így nem sajnálkozik.

A védekezésünk valami nagyon jól működött az egész mérkőzés folyamán, a Palasics meg szenzációsan védett mögöttünk. Amin változtattunk, hogy kicsit gyorsabban vittük fel a labdát a második félidőben és tudtunk lőni pár üres kapus gólt is, ami segítette, hogy ne kellett egy nagy védőfal ellen annyit erőlködni elől” – mondta azzal kapcsolatban, mi volt a győzelem kulcsa.

„A védekezés és a kapusteljesítmény az első, és ez ma nagyon erős volt, elől pedig fel tudtuk törni ezt a nagy és erős lengyel védőfalat. Nagyon akartunk, nagyon akartuk az első meccset, mert sokszor döcögősen kezdünk a világversenyeken” – összegzett a magyar együttes legeredményesebb játékosa, az öt gólig jutó Bodó Richárd.

Elárulta, annak különösen örül, hogy jó játékkal sikerült nyerniük, de a meccs után csak öt perc örömködés következik. Számára a szövetségi kapitány jelenti a bizalmat, aki mindig azt mondja, bármi történik, ők egy család és mindenki azért dolgozik, hogy a válogatottban jól tudjanak játszani. „Kapom a bizalmat, próbálok élni vele, úgy érzem, ma sikerült. Szeretnék a következő meccsen is élni vele, de a lényeg, hogy nyerjünk„.

Fazekas Gergő szerint az első öt percet leszámítva uralták a mérkőzést, az edzőjük nagyon jól felkészítette őket, pedig nem sok anyaguk volt, hiszen a lengyeleknek új edzője van.”Kulcs volt, hogy jól tudtuk levédekezni őket és gyors gólokat tudtunk szerezni. Ez egy jó kezdés volt„.

A győzelem ellenére nem elégedett, úgy érzi, van még hova fejlődniük. Úgy véli, jól védekeztek, Palasics remekelt a kapuban, jól működtek a gyors lerohanások, de a következő meccsre javulni fognak. „Amikor a kispadon vagyok, öröm nézni, ahogy a csapat védekezik”.

„Sokat készültünk egyénileg is, de a mi játékunknak az alapja mindig a védekezés. a fiúk fantasztikus munkát végeztek, ezután az ember is magabiztosabb és így épül egymásra az egész, de ez még csak az első meccs volt+ – értékelt a meccs legjobbjának választott Palasics Kristóf.

Annak külön örült, hogy kapusként fel tudott iratkozni a gólszerzők közé. Ezek mind apróságok, de még így is lehet előrelépés a játékunkban. Például voltak olyan kipattanók, amik közel voltak hozzánk, és akadtak olyan lövések, amikbe beleértem. Meg kell próbálnunk ezeket is hozzátenni a játékunkhoz” – nyilatkozta a kapus, aki elismerte, nagyon örül ennek a fontos győzelemnek”.

A magyarok – akiknek a legjobb nyolc közé kerülés a céljuk – vasárnap Olaszországgal, kedden pedig Izlanddal találkoznak, egyaránt 20.30-tól.

A magyar férfi kézilabda-válogatott további Európa-bajnoki programja:
január 18., 20.30: Olaszország–Magyarország (M4 Sport+)
január 20., 20.30: Magyarország–Izland (M4 Sport)
január 23., 25., 27., 28.: 
középdöntős mérkőzések
január 30.: 
elődöntők, helyosztó
február 1.: 
bronzmérkőzés, döntő

Borítókép: epa12654411 Hungary's team celebrates after winning the 2026 EHF European Men's Handball Championship match between Hungary and Poland in Kristianstad, Sweden, 16 January 2026. EPA/Johan Nilsson/TT SWEDEN OUT

További tartalmak