Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Chema Rodríguez: Mindig küzdünk, harcolunk függetlenül attól hányadik helyért játszunk

Chema Rodríguez: Mindig küzdünk, harcolunk függetlenül attól hányadik helyért játszunk

m4sport.hu | | Szerző: Miklós Rita
Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint az a legfontosabb, hogy mindig százszázalékot nyújtsanak és küzdjenek, hiszen egy országot képviselnek. Tisztában van azzal, hogy milyen nehéz helyzetben van csapata, azonban nem adják fel, a svédek ellen is úgy lépnek pályára, hogy győztesen hagyják el azt.

A szövetségi kapitány az M4 Sportnak elmondta, különösen nehéz úgy pályára lépniük, hogy mindössze egy pontot szereztek a középdöntő első két meccsén. Ugyanakkor folytatják tovább és próbálják megnyerni a svédek elleni meccset is.

„Meccsről meccsre haladunk, próbáljuk megnyerni az mérkőzéseinket, a következőt is a svédek ellen. Minden nap azért dolgozunk, a srácok és én is, hogy megfelelően felkészüljünk. Minden egyes meccsen harcolunk a győzelemért.”

Úgy véli, könnyebb lesz úgy játszani, hogy már nem lesz rajtuk győzelmi kényszer, holott korábban ez megvolt. A magyar csapatnak már biztosan nem jut az elődöntőbe és a csoport harmadik helyére is csak nagyon csekély az esélye.

„Talán így jobb lesz. Aztán, a nehéz pillanatokban szem előtt kell tartanunk, hogy mi egy nagy csapat vagyunk. Őrülten tudunk harcolni, százszázalékot tudunk nyújtani, attól függetlenül, hogy mi történt korábban. Minden nap, minden meccsen bizonyítjuk ezt, őrülten harcolunk, függetlenül attól, hogy a kilencedik, a tizedik vagy rosszabb helyekért lépünk pályára. És bizonyítanunk is kell, hiszen egy országot képviselünk.”

Hozzátette, minden egyes meccsre készülnek, akár extra taktikával is, mint a szlovénok elleni hét a hat ellenivel, bízok benne, hogy amit támadásban a svédek ellen kitalált az működni fog a keddi összecsapáson.

A Magyarország – Svédország Eb-középdöntőt az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti kedden 20:30-tól.

Borítókép: Malmö, 2026. január 23. Chema Rodríguez (b), a magyar válogatott szövetségi kapitánya a dán-norvég-svéd közös rendezésû férfi kézilabda-Európa-bajnokság középdöntõjének második csoportjának elsõ fordulójában játszott Svájc - Magyarország mérkõzésen a svédországi Malmö Arénában 2026. január 23-án. MTI/Hegedüs Róbert
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak