Összefoglaló:
Női Eurokupa, csoportkör, 5. forduló, 2. csoport:
Törökország–Magyarország 23–42 (14–22)
Aksaray Merkez, v.: Genc Bujupi, Getoar Bujupi (koszovóiak)
a magyar gólszerzők: Márton, Klujber 7-7, Vámos, Falusi-Udvardi, Petrus 5-5, Tóvizi 4, Kuczora, Simon 3-3, Juhász 2, Csíkos 1
lövések/gólok: 41/23, illetve 50/42
gólok hétméteresből: 6/6, illetve 2/2
kiállítások: 6, illetve 2 perc
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány együttese októberben Nagykanizsán 43–30-ra győzte le szerdai vendéglátóját, ezúttal pedig a nemzeti csapat történetének első törökországi mérkőzését játszotta. A keretből a jobbszélső Kovács Anett és a balátlövő Faragó Lea maradt ki, ott volt viszont a Debrecen beállója, Juhász Kata, aki első találkozójára készült válogatott mezben.
A találkozó elején mindkét fél szerzett könnyű, gyors gólt, 6–6-ig tartotta a lépést az év végi Eb társházigazdája. A törökök kapusai a 16. percben találkoztak először a labdával, addigra egy hatgólos periódussal 12–6-ra távolodott el az ellenfél hibáit egyre jobban kihasználó Golovin-csapat.
Már a 22. percben megvolt a kétszámjegyű különbség (19–9), innen egy hármas sorozattal zárkózott a vendéglátó. A szünet előtt bemutatkozott Juhász és első góljait is megszerezte, az első játékrész utolsó percei sok hibát és nem túl magas színvonalú, kapkodó játékot hoztak mindkét oldalon.
A pihenőt követően határozott védekezéssel és gyors találatokkal 11 gólra duzzasztotta a különbséget a magyar válogatott, a törökök elöl és hátul sem találták az ellenszert, így korán ki kellett kérniük utolsó idejüket is. A hajrában is egyre inkább érvényesítette tudáskülönbségét a vendég együttes, amely a hazai találkozónál simábban és jobb játékkal – a beálló körüli védekezésben lényegesen jobban teljesítve – tudott nyerni.
„Sikerült megvalósítanunk azt, amit a meccs előtt elterveztünk, ezúttal védekezésen és a lerohanásokon volt a hangsúly, ezeket a játékelemeket gyakoroltuk leginkább – mondta a mérkőzést követően Golovin Vlagyimir. A szövetségi kapitány hozzátette, egy-két hiba is belecsúszott a mieink játékába, de összességében végig irányítani tudtak.
„Az első félidőben több labdaeladásunk és technikai hibánk volt, mint amennyi kellett volna, de 60 percen keresztül jó tempót diktáltunk, a védekezésünk is működött. Megtartottuk azokat az elveket, amelyek mentén kézilabdázni szeretnénk, és hogyha ezt egy erősebb ellenféllel szemben is alkalmazni tudjuk, akkor ott is esélyünk lehet a győzelemre. Ma mindenki bátran vállalt, minden játékos hozzátette a magáét, elégedett vagyok a csapat teljesítményével.”
„Nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhettem, jó volt újra pályán lenni a lányokkal” – kezdte Márton Gréta, aki a legutóbbi válogatott összetartáson sérülés miatt nem lépett pályára. „Azt gondolom, hogy nagyon jó hangulatban tudtunk ma játszani, élveztük a meccset, és meg tudtuk valósítani, amit a kapitány kért tőlünk.”
A balszélső elmondta, a kissé döcögős kezdés után hamar megtalálták a ritmust.
„Talán az elején jobban megilletődtünk a kelleténél, de a jó védekezésnek és (Szemerey) Zsófi teljesítményének köszönhetően könnyű gólokat tudtunk szerezni. Az első félidő szorosabbra alakult, de a fordulás után a törökök egyre jobban elfáradtak, mi pedig értékesítettük a helyzeteinket. A csehek ellen is szeretnénk minél kevesebb gólt kapni, és ugyanilyen kompaktan védekezni, fenntartani a sebességet, igyekszünk szombaton is mindent kiadni magunkból.”
Szemerey Zsófi hat, Bukovszky Anna tíz védéssel vette ki részét a sikerből, amellyel a magyar válogatott mérlege öt mérkőzést követően is százszázalékos Törökország ellen.
Az Eurokupában ebben a kiírásban a 2024-es kontinensviadal három érmese, illetve az idei Európa-bajnokság öt társrendezője szerepel két négyes csoportban. Ezek a válogatottak nem vesznek részt az Eb selejtezősorozatában. A magyar válogatott szombaton Érden a cseh csapat ellen – amelyet októberben idegenben 31–20-ra múlt felül – zárja a csoportkört. A csoportok első két helyezettje jut a szeptemberi négyes döntőbe.
A csoport állása:
1. Dánia 8 pont/4 mérkőzés, 2. Magyarország 6/5, 3. Csehország 4/4, 4. Törökország 0/5
A magyar válogatott további Eurokupa-programja:
április 11., szombat:
Magyarország-Csehország, Érd 18.00













