Bár az Európa Liga-elődöntős hazaiak egyszer sem vezettek az egész mérkőzésen, szinte végig jól tartották magukat és szorossá tették az állást. Varga Emília hat gólt lőtt, a Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjére címvédőként készülő vendégeknél Simon Petra hét találattal járult hozzá a sikerhez.
A mérkőzés legszebb góljai:
Kapcsolódó tartalom
A találkozó előtt köszöntötték az Esztergom és az FTC korábbi kiválóságát, a szezon végén visszavonuló Szucsánszki Zitát, akinek a hazai csapat visszavonultatta a 87-es mezszámát.
A mérkőzést követően a főszereplők az M4 Sport riporterének, Kulcsár Andrásnak értékeltek:
„Egyből a metzi BL-meccs után hazarepültünk, aztán megbeszéltük, hogy csinálnunk kell a dolgunkat, de látszott a bemelegítés és az edzés közben, hogy mentálisan nem lehet ezt csak úgy elengedni. De hétvégén nagyon komoly feladat vár ránk, ha szeretnénk ebben a szezonban aranyéremmel búcsúzni. Törvényszerű volt, hogy lesznek hullámvölgyeink, de tettük a dolgunkat” – mondta Böde-Bíró Blanka, aki Szucsánszki Zitáról azt mondta, egy ikon, példaértékű, amit a Fradiban lerakott az asztalra.
„Amikor kellett, gyorsított, lassított, uralta a Fradi a mérkőzést. A félidőben azért voltam mérges, mert nagyon sok gyávaságunk volt, hiányoltam a vagányságot, riadt nyúlként csináltuk, amit csináltunk. Bár nem mindig rosszul, de a mentális része nem tetszett. Jól jönnek az ilyen tudású ellenfelek, a munka megtörtént, aztán a két nap múlva esedékes Kozármisleny-meccsnek kell nekimennünk” – nyilatkozott Elek Gábor, aki feleségéről elmondta, megérdemelte a méltó búcsúját, amit azért még neki is ízlelgetnie kell.
„Nehéz volt túllépni a BL-kiesésen, nem segített a helyzeten, hogy kevesen is vagyunk. Testileg, lelkileg sem éreztük magunkat százszázalékosnak, de tudtuk, hogy csapatként kell ebből kijönnünk. Voltak hullámvölgyeink, de büszke vagyok arra, ahogy ide ki tudtunk állni. Kezdek fáradni, sajnos a BL sikerült, legalább most javítottunk, de jön a Magyar Kupa, amelyen végképp százszázalékot kell adnunk. Fizikailag megterhelő időszak, de ezért vagyok élsportoló” – sóhajtott Simon Petra.
„Jelen pillanatban ez a realitás, elégedettnek kell lennünk ezzel a végeredménnyel. Számítottunk rá, hogy a Fradi fáradtabb lesz, ezért az elején próbáltuk felvenni a tempót, de ez az első félidőben nem sikerült, a szünetben ezt átbeszéltük és utána sokkal jobban jöttünk ki, ennek köszönhető ez az eredmény. Megbeszéltük, hogy a szélre szeretnénk kijuttatni gyors labdákat, ritmust fogni, ez ott sikerült és kevesebb labdát is adtunk el” – mosolygott Ballai Anna, aki szerint Szucsánszki Zita egy ikon, s hatalmas űrt hagy maga után.
Eredmény:
MOL Esztergom – FTC-Rail Cargo Hungaria 28-31 (11-16)
A tabella:
1. Győri Audi ETO KC 22 21 1 0 818-516 43
2. FTC-Rail Cargo Hungaria 22 20 1 1 756-546 41
3. DVSC Schaeffler 22 20 0 2 738-510 40
4. MOL Esztergom 22 15 2 5 712-576 32
5. Váci NKSE 22 13 1 8 653-591 27
6. Alba Fehérvár KC 22 12 1 9 598-570 25
7. Kisvárda Master Good SE 22 9 0 13 569-627 18
8. Motherson Mosonmagyaróvári KC 22 8 2 12 587-606 18
9. Moyra-Budaörs 22 7 3 12 590-640 17
10. Szombathelyi KKA 22 7 2 13 613-686 16
11. Vasas SC 22 6 3 13 588-639 15
12. NEKA 22 6 0 16 560-694 12
13. Kozármisleny KA 22 1 0 21 508-748 2
14. Dunaújvárosi Kohász KA 22 0 2 20 472-813 2













