A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott ki a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságra, mivel a csütörtöki 31-29-es vereség után vasárnap Veszprémben csak 31-30-ra győzte le Szerbiát a selejtezőben. Egy halvány esély még maradt, hiszen két szabadkártyát is osztanak a németországi tornára, a magyar szövetség pedig bejelentette igényét az egyikre.
Máthé Dominik, a norvég Elverum HB légiósa – aki nyártól az északmacedón GRK Ohrid csapatában folytatja pályafutását – egyik selejtezőmérkőzésen sem kapott szerepet a válogatottban.
„Elsősorban sajnálom, hogy nem jutottunk ki egyenes ágon. Még van esély a szabadkártyával, de ha így ki is jutunk, ez akkor sem fog nekünk nagyon kedvezni, hiszen egy nagyon erős csoportba fogunk kerülni” – vázolta fel a lehetséges jövőképet Máthé a közmédiának adott interjújában.
Kapcsolódó tartalom
Elmondta, testileg nagyon jó állapotban volt, posztriválisa sérülése miatt bő két hónapja egyedül volt jobbátlövő a klubjában. Úgy érezte, régi önmagára emlékeztette a nézőket, volt olyan találkozó is, melyen tíz gólt is szerzett, ami jót tett a lelkének, ennek köszönhetően nagyon jó formában érkezett a válogatottba.
Hozzátette, lelkileg már nem volt ennyire pozitív, mert klubjával kiesett a bajnokság elődöntőjében, de nagyon várta, hogy játszhasson a szerbek ellen. Elsősorban azért, hogy bizonyítson az ellenfél edzőjének, aki korábban Párizsban kevés játéklehetőséget adott neki.
„Mindig motiváltan jövök a válogatottba, szeretnék százszázalékot nyújtani, de most még inkább, főleg azért, mert végre tétmeccsen játszhattam volna, ráadásul komoly súlya volt ennek a két meccsnek”. Végül egyik találkozón sem volt a keretben.
„Nagyon sajnálom, hogy egyik meccsen sem tudtam segíteni a csapatot, de az okát nem tudom. Az első napokban a többiekkel együtt edzettem, de napról-napra egy bábuvá váltam az edzéseken. Amikor a támadást gyakorolták védekeztem, amikor a védekezést, akkor pedig támadtam. Úgy gondoltam, a csütörtöki meccsen kimaradok és majd a visszavágón számítanak rám. Chema a reggelinél a fülembe súgta, hogy nem vagyok a csapatban” – mondta arról, miként tudta meg, hogy a csütörtöki összecsapáson nem számítanak rá.
Később futott, kondizott, majd megnézte a meccset és gondolta, hogy a vasárnapi összecsapásra tartalékolják. Végül pénteken és szombaton is csak állnia kellett a védekezésben. A hét elején próbált segíteni a kapitánynak, hogy az ellenfél edzője milyen taktikát alkalmazhat, de mindössze ennyit beszéltek egész héten.
Vasárnap az ebédnél tudta meg, hogy nincs a csapatban. Nem szólt semmit, csak szerette volna tudni és azóta is vár egy választ arra, hogy miért nem kapott lehetőséget. Talán nem bíztak benne, nem jó a térde, vagy nem úgy edzett, esetleg a klubjában nem úgy teljesített. Ezt el is fogadná, mert a csapat összeállítása a kapitány dolga, de nem érti, akkor miért hívták be a válogatottba.
Kapcsolódó tartalom
„Itt vagyok 7-8 éve, amin keresztülmentem, azt nem sokan bírták volna ki. Mindig szívesen jövök, csak ne bábunak használjanak az edzéseken. Motiváltan jöttem, szerettem volna megmutatni, mit tudok. Lehet, nem tudtam volna segíteni a csapatnak, de azt hogy nem volt korrekt velem a Chema és nem mondta el, miért nem játszottam, ezt nem tudom elfogadni. Mondhatta volna, hogy a másik két jobbátlövőben jobban bízik, beértem volna ezzel, egy szót sem szólok. Szomorú, de inkább csalódott vagyok, hogy ennyi év után nem kaptam semmit”.
Úgy véli, sokat adtak neki, de ő is a válogatottnak, most viszont nem kapta meg azt a kellő tiszteletet, hogy elmondják, miért nem játszott. Hozzátette, a válogatottba mindig szívesen jön három műtét után is, hiszen ez a legnagyobb dolog egy játékos számára.
Arra nem kívánt válaszolni, ha Chema hívná, leülne-e vele megbeszélni a történteket. „Az iránta érzett tisztelet miatt valószínűleg igen, de így pár nap után inkább nemet mondanék. De ez már a múlt, mindegy mit mond ezt akkor kellett volna elmondania, lett volna rá lehetősége, akár az elköszönésnél is” – mondta a nyártól Észak-Macedóniában légióskodó átlövő.













