Menetrend

    Biztosan lesz magyar BL-győztes az MVM Dome-ban: a Győr körömrágós meccsen jutott döntőbe

    Biztosan lesz magyar BL-győztes az MVM Dome-ban: a Győr körömrágós meccsen jutott döntőbe

    m4sport.hu/MTI |
    Sorozatban harmadik évben jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe a Győri Audi ETO KC, miután a négyes döntő szombati második elődöntőjében fordulatos mérkőzésen 31–30-re legyőzte a Brest Bretagne Handball csapatát. A címvédő győriek 12. alkalommal szerepelnek a BL-fináléban, vasárnap nyolcadik győzelmükre hajtanak az Albek Annát és Vámos Petrát soraiban tudó Metz ellen.

    A győriek keretéből Győri-Lukács Viktória, Estelle Nze Minko, Linn Blohm, Kari Brattset és Bo van Wetering hiányzott. A Brest vezetőedzője, Raphaëlle Tervel, valamint szlovén jobbátlövője, az idény végén visszavonuló Ana Gros és holland beállója, Yvette Petraki – leánykori nevén Broch – korábban egyaránt nyert BL-t győri színekben.

    A harmadik percben a francia, tíz perccel később viszont már a magyar bajnok vezetett két góllal. Eleinte mindkét csapat a gyors játékot részesítette előnyben, ezért sok gólt láthatott a közönség, a Brest azonban az első időkérése után visszavett a tempóból. A 22. percben a Brest csapatkapitánya, Onacia Ondono piros lapot kapott, ezért kivált a játékból.

    Egyre több volt a szabálytalanság és a rövidebb-hosszabb játékmegszakítás, a 25. percben a győriek is megfogyatkoztak, hiszen Bruna de Paula is piros lapot kapott.

    Budapest, 2026. június 6. Méline Nocandy, a Brest Bretagne játékosa (k), valamint Anna Lagerquist (b) és Veronica Kristiansen (j), a Győri Audi ETO KC játékosai a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőjében játszott Brest Bretagne – Győri Audi ETO KC mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2026. június 6-án. MTI/Illyés Tibor

    A szünetben egy góllal vezetett a bajnokságban és a Magyar Kupában is címvédő ETO, amelyben ezúttal is a házi gólkirály, Dione Housheer volt a legeredményesebb. A 38. percben Szemerey Zsófi már a második francia büntetőt védte ki, ebből mégsem tudott profitálni csapata, mert a Brest továbbra is rendkívül lassította a játékot, majd egy 4-1-es sorozattal fordított (25-24), és 4-3 után ismét vezetett.

    A folytatásban a – továbbra is jobban védekező – franciák már a plusz háromért támadhattak, ám nem jártak sikerrel, ráadásul Petrakit is elveszítették, miután harmadszor is kétperces kiállítást kapott.

    Per Johansson vezetőedző harmadszor is kapust cserélt: Szemereyt ismét Hatadou Sako váltotta, aki két védéssel tért vissza a háló elé. Csapata az 55. percben azért támadott, hogy ismét átvegye a vezetést, de újra hibázott. Az utolsó perc döntetlen állásról kezdődött, majd előbb Kelly Dulfer betalált, végül pedig a győriek egy bravúros védekezéssel és az azt megkoronázó labdaszerzéssel biztosították győzelmüket. A győrieknek végül tizeneggyel több kapura lövésük volt, mint ellenfelüknek.

    Budapest, 2026. június 6. Pauline Coatanéa, a Brest Bretagne (b) és Fodor Csenge, a Győri Audi ETO KC játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőjében játszott Brest Bretagne – Győri Audi ETO KC mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2026. június 6-án. MTI/Illyés Tibor

    Szemerey három, Sako két védéssel vette ki részét a sikerből. A túloldalon Camille Depuiset hat, Floriane André négy védéssel zárt.

    A két csapat 14. egymás elleni mérkőzésén – a rendes játékidőben – hat döntetlen mellett nyolcadik alkalommal győzött a Győr.

    A hétszeres BL-gőztes ETO 18. alkalommal játszott elődöntőt, és a 12. fináléjára készülhet.

    Eredmény, elődöntő:
    Győri Audi ETO KC-Brest Bretagne (francia) 31-30 (17-16)
    MVM Dome, v.: Prastalo, Balvan (bosnyákok)
    gólszerzők: Housheer 9, De Paula, Fodor, Hovden, Elver, Dulfer, Kristiansen 3-3, Lagerquist 2, Jörgensen, Hagman 1-1, illetve Vjahirjeva 7, Lott 6, Nocandy 4, Ondono, Coatanea 3-3, Gros, Tshimanga, Petraki 2-2, Mairot 1
    lövések/gólok: 50/31, illetve 39/30
    gólok hétméteresből: 3/3, illetve 6/4
    kiállítások: 12, illetve 18 perc

    korábban:
    Metz HB (francia)-CSM Bucuresti (román) 32-27 (17-13)

    A vasárnapi program, helyosztók:
    a 3. helyért:
    CSM Bucuresti-Brest Bretagne 15.00

    döntő:
    Metz HB-Győri Audi ETO KC 18.00

    Borítókép: Budapest, 2026. június 6. Dione Houshheer, a Győri Audi ETO KC (j) és Annika Lott, a Brest Bretagne játékosa a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőjében játszott Brest Bretagne - Győri Audi ETO KC mérkőzésen a budapesti MVM Dome-ban 2026. június 6-án. MTI/Illyés Tibor

    További tartalmak