Menetrend

    „Ez nem az a meccs volt, ahol extrázni kell” – a Győrnek vissza kellett nyúlnia az alapokhoz a BL-döntőért

    „Ez nem az a meccs volt, ahol extrázni kell” – a Győrnek vissza kellett nyúlnia az alapokhoz a BL-döntőért

    m4sport.hu | | Szerző: Brúszel Péter
    Nyolcadik Bajnokok Ligája-elsőségére hajthat vasárnap a Győri Audi ETO kézilabdacsapata, a Brest legyőzésével fináléba jutó címvédőből Szemerey Zsófi és Fodor Csenge nyilatkozott az M4 Sportnak a szombati elődöntő után.

    A győriek 31–30-re nyertek szombaton, Szemerey Zsófi szerint „egy nagyon kiélezett mérkőzésen”, amelyen nem igazán sikerült megállítaniuk a Brest támadójátékát, ugyanakkor „mutatja a csapat erősségét, hogy innen is fel tudtak állni”.

    A találkozó a tétnek megfelelően nagyon parázs volt, három piros lap is villant, az egyik 25. percben kiállított Bruna de Paulának, ami támadásban éreztette a hatását, hiszen „ő kulcsjátékos”.

    „Viszont remélem, hogy így sikerült rápihennie a holnapi napra – jegyezte meg nevetve a három védést bemutató kapus, aki szerint a hajrára „vissza kellett nyúlni az alap dolgokhoz”. – Azt kellett letisztáznunk magunkban, hogy ez nem az a meccs, ahol extrázni kell. Mert azok most nem fognak bejönni.”

    Fodor Csenge szintén nagyon nehéznek élte meg belülről a mérkőzést, mert azt érezték, hogy „akadozik ez a gépezet”.

    „A Brest ugyanúgy megérdemelte volna, hogy bejusson a döntőbe – mondta. – Igazából tényleg teljesen mindegy, hogy egy góllal vagy tízzel, az a lényeg, hogy meglett ez a meccs. Szerintem ez a Brest az idei legkeményebb ellenfelünk volt.”

    A hét lövéséből hármat értékesítő szélső szerint „a csapat nagy erénye, hogy nagyon gyorsan vissza tud rázódni, bármilyen szituációba kerül, most is így történt”.

    A hétszeres BL-gőztes ETO 18. alkalommal játszott elődöntőt, és a 12. fináléjára készülhet.

    Borítókép: Budapest, 2026. június 6. A győztes Győri Audi ETO KC játékosai ünnepelnek a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének elődöntőjében játszott Brest Bretagne - Győri Audi ETO KC mérkőzés után a budapesti MVM Dome-ban 2026. június 6-án. A címvédő Győr 31-30-ra nyert. MTI/Illyés Tibor

    További tartalmak