„Még mindig nem fogtam fel, de hihetetlen már a hangzása is a Bajnokok Ligája-győzelemnek” – mondta Albek Anna, a Metz magyar válogatott jobbátlövője. „A tervünk az volt, hogy ne engedjük a Győrnek, hogy az előző évekkel ellentétben már az első félidőben nagy előnyre tegyen szert. Úgy gondolom, nagyon jól felvettük velük a harcot még akkor is, amikor elhúztak. Visszajöttünk a meccsbe és utána a szünetre már plusz eggyel mentünk. Ez volt a kulcs, hogy így talán el tudtuk őket bizonytalanítani. A Metz támadójátéka mindig is a beállóra épült, tíz éve itt van Sarah (Bouktit) a klubnál, klasszissá nőtte ki magát, érte is küzdöttünk. Nyilván mindenki küzdött mindenkiért, de így, hogy távozik az idény végén, nagyon meg szerette volna nyerni a BL-t a Metzcel. Nagyon örülök és megtiszteltetés, hogy ennek a csapatnak a részese lehetek.”
Kapcsolódó tartalom
A 24 éves játékos elmondta, a második félidő közepén lélektani előnybe került csapata, amikor a Győr belehibázott, a Metz pedig kihasználta a helyzeteit, majd arról beszélt, nem izgult a döntő alatt.
„Tegnap egész nap izgultam, de ma már egész nap arra vártam, hogy izgulni kezdjek, viszont nem volt bennem görcs, amíg el nem mondta az edző, hogy kezdek. Emiatt akkor talán akadt egy kis gyomorgörcs, de amikor elkezdődött a meccs, csak arra próbáltam fókuszálni, burokba helyezni magam.
Szavakkal nem tudom leírni, mennyire boldoggá tesz, hogy (Vámos) Petrával együtt éltük át ezt a sikert. Mi már nagyon régóta ismerjük egymást, több mint tíz éve, hogy együtt jártuk meg ezt az utat és éltük meg az álmainkat, leírhatatlan érzés”
– emelte ki.
Vámos Petra úgy véli, sok mindenen múlt, hogy a döntőt sikerrel vette a Metz.
„Nagyon jól felkészültünk erre a négyes döntőre, az egész évben az volt az érzésem, hogy az edzőnk megpróbál változtatni az előző évekhez képest. Friss volt a csapat, mentálisan és fizikálisan is jó állapotban voltunk és kevésbé stresszeltük túl ezt a hétvégét. Tudtuk, mi a feladatunk és ennek megvalósítására egy pontos tervünk volt, ehhez tökéletesen tartottuk magunkat. Még amikor a végén kicsit visszajött a meccsbe a Győr, akkor is az volt az érzésem, hogy nem fog megtörténni az, ami a tavalyi elődöntőben az Odense ellen. Magabiztosak voltunk, csapatként működtünk együtt, mindig volt valaki, aki átlendített minket a nehéz pontokon. Nem találom a szavakat, fantasztikus érzés, megnyertük a Bajnokok Ligáját!” – hangsúlyozta a Metz magyar válogatott irányítója, aki a győzelmet csapattársával, Albek Annával táncolva ünnepelte.
„Imádom ezt a lányt: nagyon sokat segített nekem ebben a szezonban, hogy Metzbe érkezett. Ezen a két meccsen megmutatta, hogy képes ezen a szinten játszani és itt a helye. Már gyerekkorunkban megismerkedtünk egy alsóörsi táborban, azóta töretlen a barátság. Hogy ezt együtt élhetjük át, az nagyon különleges, nagyon hálás vagyok neki, mert csodássá tette ezt az évet”
– zárta az interjút.
„Nagyon rosszul játszottunk” – kezdte értékelését Fodor Csenge, az ETO balszélsője. „Megérdemelten nyert a Metz, most nagyon csalódottak vagyunk, mert nem így készültünk, és tényleg amilyen szezon van mögöttünk, úgy gondolom, ezt a döntőt sokkal jobban kellett volna lejátszanunk. Igazából semmi olyan nem történt, amire ne számítottunk volna, csak annyi, hogy mi nem voltunk a saját szintünkön és ezt a Metz nagyon jól kihasználta, csak gratulálni tudok nekik.
A 27 éves játékos elárulta, ugyanúgy készült a csapat, mint tavaly, nem tud kifejezett okot mondani a döntős vereségre.
„Sarah fantasztikus beálló, de az, hogy folyamatosan onnan kapjuk a gólokat és nem találunk rá védekezésben megoldást, ott már szerintem látszódott, hogy nagy bajok vannak. A második félidőben tényleg csak futottunk az eredmény után, próbáltuk magunkat összeszedni, de sajnos ez nem sikerült. A Metz a hibáinkat kihasználva, jól játszott. A végén tudtuk, hogy nagyon igyekeznünk kell, ha szeretnénk még valamit a meccsen, de ezt majd még végig kell gondolni, miért volt ez a blokk, mert ezt belülről is éreztem. Nem találtuk támadásban sem a megoldásokat, nem vittünk kontrákat, amikben jók vagyunk” – mondta.
Szemerey Zsófi úgy véli, „nem álltak össze a dolgok” és mire megtalálták magukat, addigra hat góllal ellépett a Metz, „ami óriási előny a mai kézilabdában”.
„Onnan próbáltuk visszahozni, szerintem ott végre kezdtük a saját játékunkat játszani, de nem volt elég. Sarah a fiatal kora ellenére évek óta meghatározó játékos, nem csak a Metznek, de a BL-mezőnynek is az egyik legnagyobb potenciállal rendelkező beállója, ezúton is gratulálok neki az MVP-címhez, megérdemelte az egész éves munkája alapján. Egyszerűen nem tudtuk úgy leváltani a védekezésben, lekerülni sem. Tudtuk, hogy kulcsjátékos tud lenni, ezt a Metz ki is használta. Jelenleg még nagyon sok érzés kavarog bennem ezzel a meccsel kapcsolatban, de valahogy ez a hétvége nem a mi hétvégénk volt. Nem tudom, pontosan mi lehetett a probléma, miért nem álltak össze a dolgok” – fogalmazott.
A Metz története első BL-döntőjében diadalmaskodott, míg a bajnoki címet és a Magyar Kupát is elhódító ETO 12. alkalommal lépett pályára a fináléban, hét győzelem után ötödször hagyták el vesztesen a pályát.
Női kézilabda Bajnokok Ligája, döntő, végeredmény:
Metz HB (francia)-Győri Audi ETO KC 31–29 (18–17)
MVM Dome, 20 022 néző, v.: Antic, Jakovljevic (szerbek)
gólszerzők: Bouktit 12, Vámos, Axnér, Granier, Grandveau 3-3, Albek, Valentini 2-2, Augustine, Zaadi Deuna, Borg 1-1, illetve De Paula 7, Housheer, Stanko 5-5, Hagman 4, Elver, Jörgensen 2-2, Fodor, Sako, Hovden, Dahl 1-1
lövések/gólok: 49/31, illetve 42/29
gólok hétméteresből: 6/4, illetve 1/1
kiállítások: 6, illetve 10 perc
piros lap: -, illetve 1













