Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ezúttal nem lesz éremszerzés, az U18-as női kézilabda-válogatott kikapott a dánoktól a vb-negyeddöntőben

Ezúttal nem lesz éremszerzés, az U18-as női kézilabda-válogatott kikapott a dánoktól a vb-negyeddöntőben

m4sport.hu/MTI
Az eddig veretlen magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott a romániai korosztályos világbajnokságon a negyeddöntőben 24-20-ra kikapott Dániától, így az 5-8. helyért folytathatja Szlovákia ellen.

A két évvel ezelőtti világbajnokságon ezüstérmet szerző skandinávok végig vezetve, nagyszerű kapusteljesítménnyel verték a legutóbb bronzérmet szerző magyar együttest.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint Kun Attila vezetőedző csapatának – amelynek elsődleges célja a legjobb nyolc közé jutás volt – legeredményesebb játékosa Nagy-Hajdu Fanni volt négy góllal, Radics Noémi pedig tíz védéssel zárt. A válogatott egyszer sem vezetett az egész mérkőzésen és 27 lövést rontott.

A magyaroknak ez volt az első vereségük a tornán, hiszen a csoportkörből három győzelemmel, a középdöntőből egy sikerrel és egy döntetlennel jutottak tovább.

Az ifjúsági korosztály legutóbbi három világbajnokságán dobogós volt a magyar női válogatott: 2018-ban ezüst-, 2022-ben és 2024-ben bronzérmet nyert. A magyar együttes a folytatásban az 5-8. helyért lép pályára, legközelebb Szlovákia ellen, míg a dánok Montenegróval találkoznak az elődöntőben.

Eredmény, negyeddöntő:
Dánia-Magyarország 24-20 (11-8)

Borítókép: Fotó: IHF/kolektiff/Sasa Pahic Szabo via MKSZ
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak