Musorujsag
Élő Eredmények

A három Eb-érem ellenére vérzik a szíve a magyar short trackesek vezetőjének

MTI
Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang egy-egy aranyérme ellenére vérzik a szíve Bánhidi Ákos csapatvezetőnek, mert szerinte a női versenyzők közül ketten is döntőben futhattak volna a debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon.
Bánhidi Ákos, a magyar válogatott csapatvezetője a csapat edzésén a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokság kezdete előtt egy nappal a debreceni Főnix-csarnokban (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

„Jászapáti Petra 500, míg Lockett Deanna 1500 méteren olyan nagyszerűen versenyzett, hogy formájuk alapján fináléba kellett volna jutniuk, de sajnos közösen kicsit eltaktikáztuk magunkat. Lockett az a versenyző, aki akkor is rá tud tenni még egy lapáttal, amikor már mindenki a fülén veszi a levegőt. Abban az elődöntőben viszont nem voltak kellően elfáradva a riválisok, mert nem volt iram az első 500 méteren. A kisdöntőben ez megtörtént, ennek megfelelően a végén meg is tudta nyerni a futamot” – mondta a vezetőedző.

Jászapáti negyeddöntős kizárásával kapcsolatban Bánhidi nincs meggyőződve arról, hogy jó döntés született, ő inkább a szám olasz olimpiai bajnokát, Arianna Fontanát látta szabálytalannak, és Jászapáti is úgy érzi, hogy nem volt jogos a kizárása.

„Liu Shaoang sikere különösen annak fényében kiemelkedő, hogy heteket hagyott ki hátsérülése miatt, ami éppen a hosszú távokon szokott visszaütni. Brutálisan nagy teljesítmény, hogy ennek ellenére meg tudta nyerni az 1500 métert – tért rá a sikerekre a szakember, aki beszélt Liu Shaolin eséséről is. – Megnéztük, nem a korcsolyapengével volt baj. Egyszerűen a jég csúszik, előfordul mindenkivel ebben a sportágban.”

Bánhidi megemlítette, hogy Liu Shaolin és Jászapáti esetében kellett kicsit a „lelket ápolni”, de profi sportolók, akiket nem először ért csalódás, előbbi pedig tökéletesen reagált azzal, hogy megnyerte az 500 métert.

Kifejtette, a formák alapján nem is a végül harmadik Szemjon Jelisztratov volt a legnagyobb rivális, hanem a most legjobban teljesítő holland Itzhak de Laat és a belga Stijn Desmet. Úgy vélte, a nyáron a magyarokkal edző orosz túlzottan rápihent erre az Eb-re.

A váltók kapcsán a mostani szezonra újjáalakuló női csapat döntőbe jutását emelte ki, de hozzátette, még sokat kell fejlődniük, mert ez a teljesítmény egy világkupán még kevés lenne a fináléhoz.

A Főnix Csarnokban vasárnap az 1000 méter végcsatározásaira, a 3000 méteres szuperdöntőre és a staféták fináléira kerül sor. A magyarok eddig három érmet gyűjtöttek: Liu Shaolin 500, míg Liu Shaoang 1500 méteren győzött, utóbbi egyúttal bátyja mögött második lett a sprinttávon.

További tartalmak