Bánhidi: „Shaoang olyat tett le a jégre, nekem is káprázott a szemem”

A debreceni rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon négy arany- és három ezüstéremmel az éremtábla második helyén záró magyar csapat menedzsere, Bánhidi Ákos a kedd reggeli Sporthíradóban értékelte a hétvége eredményeit, pozitívumait és negatívumait.


A szakember elárulta, szenzációs volt hazai pályán megmutatni, mit tudnak és hálásak a rengeteg szurkolónak, aki támogatta őket. Az eredményeket tekintve az egyik szeme jobban nevet, mint a másik sír. Mind a hét érmet a Liu-testvérek nyerték, a nőknél van hiányérzete, hiszen Jászapáti Petra és Lockett Deanna is A-döntős formában érkezett az Eb-re, de egyéniben nem sikerült bejutniuk a legjobbak közé.

A váltók közül a nők negyedik, a férfiak első helyen értek célba, de mindkét egységet kizárták a döntő után.

(fotó: MTI/Illyés Tibor)



A férfiak döntőjéről Bánhidi azt mondta, óriási reklám volt a sportágnak, majdnem leszakadt a stadion teteje. „Minden világeseményen ott vagyok a palánk mellett, de még én is ritkán látok ekkora versenyt” – mondta.

 

„Nem volt túl gáláns a kanadai bírótól, hogy így belenyúlt a versenybe. Sokadjára nem gáláns velünk, úgyhogy nincs a szívem közepén. Most megmutatta, hogy még erre is képes az ujjongó közönség előtt, rendkívül sajnálom. Meg lehetett ítélni, de ezen az alapon három csapatot ki lehetett volna zárni, nagyon kemény küzdelem volt.”

A két ezüstéremmel és egy arannyal összetettben Európa-bajnok Liu Shaoangról azt mondta, „olyanokat tett le a jégre, hogy nekem is csak káprázott a szemem tőle”.

(fotó: MTI/Illyés Tibor)