Mindkét magyar short track váltó B döntőbe jutott a vk záróállomásán

Mind a férfi, mind a női váltó kisdöntőbe jutott a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának idénybeli utolsó, hatodik állomásán, a hollandiai Dordrechtben szombaton.

Bácskai Sára Luca (b) és Jászapáti Petra (b3), a későbbi győztes magyar csapat tagjai az oroszok (hátul, j) és a franciák előtt a rövidpályás gyorskorcsolya világkupa drezdai állomásának 2000 méteres vegyes váltójában 2020. február 8-án. A második helyen az orosz, a harmadikon a francia csapat végzett. (Fotó: MTI/AP/Jens Meyer)


A legjobbjait ezúttal nélkülözte a magyar csapat, az olimpiai bajnok, vk-címvédő és világcsúcstartó férfi staféta helyett például három juniorkorú versenyzővel szerepelt az együttes, amely így Kanada és Kína mögött, de Belgium előtt harmadik lett az elődöntőben.

A női négyesből is hiányzott a két legjobb, illetve egy juniorkorú versenyző szintén ott volt az egységben, ebben a felállásban pedig Oroszország, a Koreai Köztársaság és Kína is jobbnak bizonyult a nyolc között.

Egyéniben egy döntős szereplés jött össze a magyaroknak, méghozzá az amerikai születésű Krueger John-Henrynek, aki 1500 méteren a délelőtti reményfutamokból előbb az elődöntőbe került, majd onnan a fináléba. Ott azonban előzés közben kicsúszott, így hetedikként zárt.

A baleset után ráadásul fájlalta műtött térdét, a vizsgálatok alapján meghúzódott, így a vasárnapi szereplést csak akkor vállalja, ha addigra nem lesz fájdalma. A győzelmet a dél-koreai Park Dzsi Von szerezte meg, aki ezzel a táv vk-diadalát is bezsebelte. A pénteki selejtezőben búcsúzott két magyar közül Bontovics Balázs 37., Oláh Bence 47. lett.

A nők leghosszabb távján Sziliczei-Német Rebeka kisdöntőig menetelt, ott negyedik lett a hétfős futamban, azaz összességében a 11. helyen végzett, míg az elődöntőben kiesett Bácskai Sára Luca 21. lett. A győzelemnek és egyben a vk-elsőségnek a szám holland Európa-bajnoka, Suzanne Schulting örülhetett.

Az 1000 méteres viadalon a férfiaknál és a nőknél is dél-koreai siker született Kim Dag Jom és Li Ju Bin révén. A magyarok közül a negyeddöntős Kónya Zsófia volt a legjobb a 11. helyével. Somogyi Barbara 38., míg a férfiaknál Talabos Attila 24., Tiborcz Dániel 41., Nógrádi Bence pedig 42. lett.

A vegyesváltók küzdelmét ezúttal Kína nyerte, a pénteki negyeddöntőben búcsúzó magyarok pedig a 11. helyen végeztek. A táv pontversenyében az oroszok lettek az elsők, a magyarok pedig kilencedikként zártak.

A márciusi szöuli vb-n induló magyarok a felkészülés jegyében hazautaztak a múlt hétvégi, drezdai vk-forduló után, így Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang, Krueger Cole és Varnyú Alex, illetve Jászapáti Petra és Lockett Deanna nem vesz részt a vk-záráson.

Az egyedüli kivételt a szintén vb-résztvevő Krueger John-Henry jelenti, aki szeptemberi súlyos sérülése miatt - letört egy darab a szárkapocscsontjából - versenyhiánnyal küzd, ezért elindult Dordrechtben is.