Embertelen munkával írt vb-történelmet a több sebből vérző rp. gyorskorcsolya-válogatott

A minden idők legsikeresebb világbajnokságát zárta a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott Dordrechtben, az M1-nek értékelő Bánhidi Ákos csapatmenedzser úgy érzi, a sikertelenebb Eb után ez egy remek visszaigazolás a 2022-es pekingi téli olimpiára történő felkészülésre.


A magyar csapat három arany- és három ezüstéremmel zárta a Hollandia vb-t, ami minden várakozást felülmúlt.

„A vb előtt sötétben tapogatóztunk, hiszen a szezonunkat beárnyékolta a pandémiás helyzet, a világbajnokság előtt sok sebből véreztünk, ez meg is látszott az Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményünkön, de az azóta eltelt nagyjából egy hónapban törésmentesen tudtuk a munkánkat végezni, ami nagyon sokra elég volt, úgyhogy végtelenül boldogok vagyunk” – nyilatkozott az M1-nek Bánhidi Ákos, a gyorskorcsolya-válogatott csapatmenedzsere.

Hozzátette, az egy magyar ezüstéremmel záródó januári Eb előtt a csapat 90%-án átment a vírus, van, akin kétszer is, ez okozta a várakozásokhoz képest gyengébb szereplést, de a mostani vb megmutatta, ha gond nélkül tudnak dolgozni, jön az eredmény is.

fotó: MTI/Kovács Tamás



A hollandiai vb-t két arany- és egy ezüstéremmel záró Liu Shaoangról és testvéréről, az egy-egy arany- és ezüstérmet nyerő Liu Shaolin Sándorról, illetve a teljes magyar csapatról azt mondta: „a legnagyobb mélységekből is a legnagyobb magasságokba képesek felállni, szinte azonnal”.

A magyar csapat több szempontból is történelmet írt, hiszen eddig csak egy világbajnoki aranya volt Magyarországnak, ami ezen a hétvégén négyre emelkedett, ráadásul 1000 méteren és összetettben kettős magyar siker született a férfiaknál.

„Nagyon fontos volt számunkra, hogy visszaigazolást kapjunk arra az embertelen munkára, amit elvégeztünk. Ez a világbajnokság egy remek visszaigazolás volt, hiszen az olimpiai felkészülés utolsó szakaszába lépünk. Nagyon súlyos munka vár ránk, de fejben ezek a sikerek sokat segítenek majd.”

A szakember elárulta, a világbajnokság zárónapja után természetesen egymás nyakába borultak, a közeljövőben pedig kielemzik a csapat teljesítményét, hiszen javítanivaló is akadt.