„Örültem a két bronzéremnek, az egyéninek és a váltónak is egyaránt. Előbbi kicsit kalandosabban sikerült, mert a befutónál, az utolsó kanyarnál még második helyen voltam, de ha mondhatom így, elkaszáltak hátulról, ami miatt a harmadik helyen értem célba. Aztán sajnos egy sérülés miatt a váltó döntőjében nem állhattam rajthoz, de ez szerintem alapvetően arra mutat rá, hogy a nyári felkészülésem jól sikerült annak ellenére is, hogy kicsit később tudtam csak elkezdeni az edzéseket.”
Jászapáti Petra 2023-ban is szeretné a lehető legtöbbet kihozni magából, azt ugyanakkor hozzátette, a kazah világkupán megsérült, emiatt a mostani tréningjeit is később tudta csak kezdeni, emiatt nem úgy sikerült az Európa-bajnokságra való felkészülése, mint azt szerette volna.
„A következő versenyem az Eb lesz, aztán lesz még két világkupa, majd a világbajnokság. Ahogy említettem, a kazah-vk-n megsérültem, emiatt később kezdhettem csak el a felkészülést, úgyhogy igyekszem a lehető legtöbbet kihozni magamból, de nem feltétlenül úgy sikerült a felkészülés, mint azt szerettem volna. Pontos célokat, eredményeket még nem tűztünk ki, az jövő hétre marad, az edzőimmel közösen.”
A 24 éves gyorskorcsolyázó szót ejtett a Liu testvérek országváltásáról is, ami után kijelenthető, ő lett az első számú magyar rövid pályás gyorskorcsolyázó Magyarországon.
„Ez egy tény, amivel együtt kell élni, de nem ez van a fejemben minden nap, ugyanúgy lejövök edzésre és mindent megcsinálok százszázalékosan, mert ha beleülnék a kis karosszékembe és azt mondanám, én vagyok a legjobb, akkor néhány nap múlva valószínűleg már nem én lennék az. Úgyhogy keményen edzem és folytatom a munkát, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég.”