A hétfő este az Operaházban megrendezett eseményen a pekingi játékokon Magyarország első egyéni téli olimpiai aranyérmét megszerző rövidpályás gyorskorcsolyázó két kategóriában – az év férfi sportolója, az év sportpillanata – volt érdekelt, előbbi díjat Milák Kristóf, utóbbit a ferencvárosi Kristoffer Zachariassen Monacónak lőtt, Európa-liga-csoportelsőséget eredményező gólja „vitte el” előle. Később kiderült, hogy Liu Shaoangot Szilágyi Áron is megelőzte a sportújságírók szavazásán.
Az időközben Kínába költözött Liu Shaoangnak tehát nem volt alkalma győzelmi beszédet mondani, de közzétették azt a videót, amelyet levetítettek volna az Operaházban, ha ő nyer. A sportoló mindenekelőtt gratulált az összes jelöltnek és győztesnek, majd köszönetet mondott edzőinek, Bánhidi Ákosnak, Dzse Szu Csunnak és Csang Csing Linának, a stábtagoknak, Imre Emilnek, Bánhidi Bencének, Csul Von Eric Leenek és Varga Sándornak, valamint Orendi Mihálynak és Szemők Csabának, illetve testvérének, Liu Shaolin Sándornak.
Köszönetet mondott korábbi csapattársainak is, külön kiemelve Oláh Bencét, Talabos Attilát, Varnyú Alexet és Burján Csabát, akik akkor nyújtottak neki támogatást, amikor az olimpia előtt pozitív lett a koronavírustesztje.
Liu Shaolin Sándor végül magyarországi klubjának, a Ferencváros Torna Clubnak és Magyarországnak, a magyar sportrajongó közösségnek mondott köszönetet. „Végtelen szeretetet árasztottak felénk, és vannak olyanok, akik a mai napig támogatnak minket” – tette hozzá a gálára küldött videoüzenetében.
Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor augusztusban jelentette be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készül az idényre, majd október 30-án országváltási kérelmüket is benyújtották. A magyar szövetség előbb az országváltás feltételéül szabta a Liu fivérek hároméves felkészülésére fordított összeg visszafizetését, végül az elnökség eltekintett anyagi követelései érvényesítésétől és hozzájárult az országváltáshoz.
A két Liu testvér vezérletével a férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó megszerezte Magyarország első téli olimpiai aranyát a 2018-as, phjongcshangi játékokon, majd idén Pekingben Liu Shaoang írt történelmet az első egyéni ötkarikás diadallal (500 méter).