Musorujsag
Élő Eredmények

„Tehetséges korisok vannak a csapatban, akikben nagy potenciál van” – az olimpiai érmet tűzte ki végső célként a női rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edzője

„Tehetséges korisok vannak a csapatban, akikben nagy potenciál van” – az olimpiai érmet tűzte ki végső célként a női rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott edzője

MTI
A női váltó minden idők legjobb magyar eredményét beállítva második lett a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának utolsó állomásán, amit nagyszerű visszaigazolásnak tekint Nicholas Gooch, de végső célnak az olimpiai éremszerzést nevezte meg a tavaly nyáron kinevezett brit szakember.

„A short track egy kontaktsport, ezért sok minden történhet egy futamban, így nehéz jósolni. Például Dordrechtben a három legjobb női váltóból a holland és a dél-koreai nem volt a döntőben, ami megkönnyítette a dolgunkat. A lányok önbizalmának viszont így is jót tett, hogy önerőből szerezték meg a második helyet, mert a fináléban sem esés, sem kizárás nem volt” – mondta az MTI-nek a vk-szezon legjobb magyar eredményéről Gooch. Kiemelte, hogy a staféta sorrendjének megváltoztatása kifizetődött, ami azért is fontos, mert így talán a jövőben nem, vagy kevésbé fognak tartani a versenyzői attól, ha valami megszokottól eltérőt próbálnak ki. „Kellenek ilyen eredmények, hogy higgyenek az elvégzett munkában” – hangsúlyozta.

A holland városban a magyar csapat leggyorsabb tagja, Jászapáti Petra nem befejező ember volt. Ezt azzal indokolta Gooch, hogy egyrészt az állandó sorrend megkönnyíti az ellenfelek dolgát taktikailag, másrészt az elődöntőben a hollandok és a döntőben a kanadaiak leggyorsabb emberével tette párba a szegedi versenyzőt, mert a riválisok ott rendre leszakítják a többi váltót. Jászapáti viszont képes tartani azt a tempót is, így jobb helyzetbe hozza a társait, s ezt használta ki Kónya Zsófia a finálés előzésénél, ami végül ezüstérmet eredményezett.

„Az viszont túl sok lenne Petrának is, hogy behozza a hátrányt, majd előzzön is” – mondta Gooch, aki megbeszélte tanítványaival a változtatást.

Gooch kiemelte, hogy edzői filozófiájának fontos része, hogy kikéri a versenyzői véleményét, illetve partnerként kezeli őket.

„A korcsolyázók nemcsak versenyzők, hanem emberek is. Az én célom, hogy segítsem őket és teret engedjek nekik a pályán kívüli tevékenységeikhez is. Erősítem bennük az erényeiket, mert abból származik az önbizalom, ami elengedhetetlen a versenyzéshez. A részemről ez egy párbeszéd, hogy a versenyzők miként akarják elérni a kitűzött célokat. A végső döntés persze az enyém, mert soha nem lesz olyan, hogy mindenkinek jó” – mondta edzői hitvallásáról Gooch, aki úgy vállalta el a feladatot, hogy jól ismerte a magyar női csapat tagjait. Akkor dolgozott a brit válogatott kapitányaként, amikor Liu Shaolin Sándor párja Elise Christie volt, így a két nemzet rövidpályás gyorskorcsolyázói sokat tréningeztek együtt Budapesten.

A versenyzőként háromszoros Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes tréner elárulta, az első évében a mentális és taktikai fejlődésre koncentrált, technikailag csak néhány apró változtatásra volt szükség, mert Csang Csing Lina magyar válogatottnál végzett évtizedes munkájának köszönhetően ezen a téren nagyon képzettek a versenyzők.

„Tehetséges korisok vannak a csapatban, akikben nagy potenciál van, hogy sikeresek legyenek. Sokat beszélek nekik arról, hogy nem szabad félniük a hibáktól és a bukástól. Ha egy futamban nem működött valami, akkor lehet gondolkodni azon, hogy legközelebb mit lehetne máshogy csinálni. De ha meg sem próbálják, nem fognak tanulni. Éppen ezért nem vagyok rájuk mérges, ha hibáznak. Megadom a szabadságot a pályán, hogy próbálkozzanak. Minden nagy versenyzőnek el kellett buknia az útja során ahhoz, hogy bajnokká váljon” – beszélt a mentális felkészítésről Gooch.

Az 50 éves szakember hozzátette, neki is jobban meg kellett ismernie a lányokat, ki milyen edzéseket és versenytaktikát szeret, milyen a testfelépítésük.

„Ez nem úgy működik, hogy itt az edzésprogram, és ez van. Más-más felépítésű versenyzők máshogy reagálnak különböző edzésekre. Nekem is meg kellett tanulnom, kinél mi működik jobban. A következő évben ennek ismeretében fizikálisan is igyekszünk majd előrelépni” – vázolta a terveit Gooch, aki szerint hosszú távon az lenne a legfontosabb, hogy a jelenlegi ötfős létszám legalább hatra emelkedjen, mert azt nem lehet bírni, hogy Jászapáti Petra minden futamban szerepeljen.

A vegyesváltóval tavaly olimpiai bronzérmes, idén 1000 méteren Eb-bronzérmes versenyzőről úgy vélekedett, hogy fizikálisan felveszi a versenyt a legjobbakkal, technikailag csúcssebességnél, vezető pozícióban van kisebb problémája, amin most dolgoznak a szöuli vb-ig hátralévő két hétben.

„Petra esetében is a mentális felkészítésen van a hangsúly, hogy higgyen benne, képes elkapni a legjobbakat, nem csak a számára már frusztráló B döntő elérhető. Nem mindig tudja azt a szintet hozni a versenyen, mint amit az edzésen, ahol rendszerint gyorsabb. Ez egy mentális blokk lehet, de ebben is fejlődik, amit a dordrechti 500 méteres elődöntőben elért országos csúcsa is bizonyít – utalt arra Gooch, hogy a 24 éves Jászapáti 42.645 másodperces idejével 47 ezredet faragott a korábbi rekordján. Most láthatja, képes rá. De a negyeddöntőben kell a legjobb időt koriznia, hogy az elődöntőben jó pályán legyen, mert 4-es rajthelyről, ahonnan Dordrechtben is indult, nagyon nehéz döntőbe jutni”.

Az első szezonját lezáró, március 10. és 12. között esedékes vb-vel kapcsolatban úgy nyilatkozott, a világkupa összesítésében elért ötödik hely jelenleg reális a váltó számára, mert a holland, dél-koreai és kanadai hármas gyorsabb náluk, de ha hibáznak, akkor lehetséges az érem. Egyéniben pedig azt reméli, hogy Jászapáti döntőbe tud jutni.

„Bár a vb még hátra van, összességében ez egy jó kezdés volt. Jövőre jó lenne a négyes döntő állandó résztvevőjévé válni, de a végső cél az éremszerzés a 2026-os olimpián” – írta le a tervezett fejlődési ívet Gooch.

Borítókép: Jászapáti Petra (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

További tartalmak