Musorujsag
Élő Eredmények

A női váltó az ötödik, a férfi a hetedik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolya-vb-n

A női váltó az ötödik, a férfi a hetedik helyen végzett a rövidpályás gyorskorcsolya-vb-n

MTI
A magyar versenyzők 2014 után először maradtak érem nélkül, azóta sorozatban hét vb-n volt legalább egy dobogós helyezésük.

A 3000 méteres női váltó ötödik, míg az 5000 méteres férfi staféta hetedik lett vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók szöuli világbajnokságán.

Ezúttal a legjobb szereplés a Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Sziliczei-Német Rebeka összeállítású női váltóhoz fűződik, amely egy esés miatt nem tudott fináléba kerülni a szombati elődöntőből. A kisdöntőt viszont magabiztos versenyzéssel megnyerte az Európa-bajnoki ezüstérmes négyes a japán, a lengyel és az amerikai csapat előtt, így ötödikként zárt. A finálét szoros küzdelemben Hollandia nyerte meg a dél-koreai négyes előtt, így az európai csapat befejező embere, Xandra Velzeboer négy arannyal a vb legeredményesebb versenyzője lett.

A férfi váltó ugyancsak a kisdöntőben volt érdekelt, a Jászapáti Péter, Talabos Attila, Tiborcz Dániel és Varnyú Alex alkotta kvartett nagy csatában Japán és Hollandia mögött, de Lengyelország előtt ért célba, így hetedik lett. Az aranyérem a kínaiak nyakába került.

Egyéniben az 1000 méter küzdelmeit rendezték, de vasárnap már csak a táv Eb-ezüstérmese, Jászapáti Petra volt versenyben, azonban rendkívül nehéz negyeddöntős futamba kapott besorolást. A szegedi versenyző nem tudott bravúrt elérni az 1500 méter aranyérmese, a holland Suzanne Schulting, illetve a szám vk-győztese, a dél-koreai Kim Gilli ellen, így futamnegyedikként nem jutott tovább. A döntőben az 500 méteren is aranyérmes Xandra Velzeboer fölényesen diadalmaskodott. A férfiaknál az 1500 méter világbajnoka, a dél-koreai Park Dzsi Von haladt át elsőként a célvonalon.

Jászapáti Petra 17. lett, míg a selejtezőben kiesett versenyzők közül Tiborcz Dániel 29., Nógrádi Bence 38., Kónya Zsófia pedig 39. helyen végzett. A vb-k történetének első aranyát 2000 méteres vegyesváltóban a hollandok szerezték meg a kínaiak és az olaszok előtt, a pénteki negyeddöntőben kiesett magyar négyes kilencedik lett. A világbajnoksággal lezárult a 2022/23-as szezon, a következő – amelyben az olimpiai bajnok Liu-fivérek már kínai színekben versenyeznek – ősszel kezdődik majd.

Eredmények:
férfi 1000 m, világbajnok:
Park Dzsi Von (Koreai Köztársaság) 1:27.741 perc
2. Stijn Desmet (Belgium) 1:27.974
3. Steven Dubois (Kanada) 1:28.069
…29. Tiborcz Dániel
…38. Nógrádi Bence
férfi 5000 méteres váltó, világbajnok:
Kína (Li Ven-lung, Lin Hsziao-csün, Liu Kuan-ji, Csung Jü-csen) 7:04.412 perc
2. Olaszország (Andrea Cassinelli, Tommaso Dotti, Pietro Sighel, Luca Spechenhauser) 7:04.484
3. Koreai Köztársaság (Hong Kjung Hvan, Li Dzsune Szeo, Lim Jong Dzsin, Park Dzsi Von) 7:04.884
női 1000 m, világbajnok:
Xandra Velzeboer (Hollandia) 1:29.361 perc
2. Csoj Min Dzsong (Koreai Köztársaság) 1:29.679
3. Courtney Sarault (Kanada) 1:29.794
…17. Jászapáti Petra
…39. Kónya Zsófia
női 3000 méteres váltó, világbajnok:
Hollandia (Selma Poutsma, Suzanne Schulting, Yara van Kerkhof, Xandra Velzeboer) 4:09.056 perc
2. Koreai Köztársaság (Csoj Min Dzsong, Kim Gon Hi, Kim Gilli, Sim Szuk Hi) 4:09.151
3. Kanada (Kim Boutin, Claudia Gagnon, Courtney Sarault, Renee Marie Steenge) 4:09.372
2000 méteres vegyesváltó, világbajnok:
Hollandia (Teun Boer, Suzanne Schulting, Jens van ‘t Wout, Xandra Velzeboer) 2:41.646 perc
2. Kína (Kung Li, Li Ven-lung, Lin Hsziao-csün, Cang Ji-cö) 2:41.821
3. Olaszország (Andrea Cassinelli, Arianna Sighel, Pietro Sighel, Arianna Valcepina) 2:41.907
…9. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Kónya Zsófia, Talabos Attila, Tiborcz Dániel)

Borítókép: Szöul, 2023. március 10. Jászapáti Petra (b) és a dél-koreai Csoj Min Dzsong a szöuli rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság női 500 méteres selejtezőjében 2023. március 10-én. MTI/EPA/Dzson Hon Kjun

További tartalmak