Musorujsag
Élő Eredmények

Hivatalosan is bemutatták kínai klubjukban a Liu testvéreket

Hivatalosan is bemutatták kínai klubjukban a Liu testvéreket

m4sport.hu
Hivatalosan is bemutatták új, kínai klubjában a gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang testvérpárost.

 

Az olimpiai bajnok duó a Tiencsin várost képviselő egyesület tagjaként lett bemutatva, a helyi sportsajtóban pedig több fotó is megjelent, melyeken már az érvényes honosítási bizonyítványukat is megmutatták.

Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang azért is Tiencsinben telepedett le, mert édesapjuk ebből a városból származik – a két sportolót már be is jegyezték ide.

Liuék egyébként rövidesen újra jégre léphetnek, Kínában ugyanis március 31. és április 2. között kerül sor az országos bajnokságra, s ezen a viadalon tulajdonképpen már a válogatottba kerülésért küzdenek majd.

Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor augusztusban jelentette be, hogy – követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát – Kínában készül az idényre, majd október 30-án országváltási kérelmüket is benyújtották. A magyar szövetség előbb az országváltás feltételéül szabta a Liu fivérek hároméves felkészülésére fordított összeg visszafizetését, végül az elnökség eltekintett anyagi követelései érvényesítésétől és hozzájárult az országváltáshoz.

Hiába került pont azonban az ügy végére, a várakozásokkal ellentétben sem Liu Shaolin Sándor, sem Liu Shaoang nem lett nevezve a kínai szövetség által a március 10. és 12. között esedékes dél-koreai rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságra – az oldal megjegyzi, Shaoang esetében ez mondjuk nem váratlan, mert a 2022-es, áprilisi vébé óta még nem telt el a szabályok szerint szükséges egyéves kihagyás.

A 27 éves Liu Shaolin Sándor a 2018-as, phjongcshangi olimpián a váltóval nyert ötkarikás aranya mellett vb-ken kétszer, Eb-ken pedig hatszor diadalmaskodott. Két évvel fiatalabb öccse, a szintén budapesti születésű Liu Shaoang olimpián két-két arany- és bronzérmet nyert, emellett hatszoros világ- és négyszeres Európa-bajnok.

 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak