Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Engi Klára még nem látott a hazai műkorcsolyában ekkora viszályt, amely az olimpiát is veszélyeztetheti

Engi Klára még nem látott a hazai műkorcsolyában ekkora viszályt, amely az olimpiát is veszélyeztetheti

m4sport.hu
Az olipiai hetedik helyezett Engi Klára az elmúlt 45 évben nem tapasztalt ilyen mértékű viszályt, mint amiről az utóbbi hetekben hallani lehet a hazai műkorcsolyában, véleménye szerint a konfliktusokat azért kell minél hamarabb rendezni, mert azok már a 2026-os téli olimpiára is kihatnak.

Az M4 Sport április elején számolt be a magyar műkorcsolya kríziséről, amelynek középpontjában egyrészt a honosított orosz műkorcsolyázók térnyerése áll a magyar tehetségek rovására, másrészt megfélemlítésekről, fenyegetésekről lehet hallani a sportágon belül. A vádak leginkább az örmény származású szakági sportigazgatót, Vardanjan Gurgent, valamint a korábbi Európa-bajnok Sebestyén Júliát, a Sebestyén KSE elnökét érték. A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a közmédiának megerősítette, tud a kialakult helyzetről és a szezon végén – vagyis hamarosan – értékeli is a helyzetet, kivizsgálni azonban csak azokat az eseteket tudja, amelyeknél konkrét bizonyíték is van.

„1978 óta vagyok ebben a sportágban, ilyen mértékű és ilyen hosszan tartó és háborús viszonyra, ami jelen pillanatban van, szerintem nem emlékszik senki. Ebben a helyzetben sportolóként felkészülni nap mint nap, edzőként elvégezni a munkát nap mint nap lehetetlen. Tehát kizárt, hogy ez jól fog működni. Úgyhogy szerintem mindenkinek le kell vonni a konzekvenciát, és igenis azokat a problémákat, amik megvannak valamilyen módon rendezni kell” – nyilatkozta a közmédiának Engi Klára.

Engi Klára több évtizeden keresztül fontos szerepet töltött be a magyar műkorcsolya- és jégtáncsportban. Versenyzői pályafutása során három téli olimpián, 1984-ben, 1988-ban majd 1992-ben is részt vett Tóth Attila párjaként, és kettősük világbajnoki, valamint Európa-bajnoki negyedik helyet is elért. Engi Klára visszavonulása után egyesületet alapított, majd vezetőként több pozícióban is segítette a sportág hazai fejlődését, ám ez elmúlt évek eseményeit elmondása szerint már kívülállóként figyelte.

Engi Klára és Tóth Attila az 1988-as budapesti világbajnokságon (Fotó: MTI/Németh Ferenc)

Az olimpiai hetedik jégtáncos szerint a sportolók és szülők, valamint a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség között kialakult konfliktusok miatt sokat romlott a magyar műkorcsolya és jégtánc megítélése külföldön, valamint a versenyzők felkészülését is erősen hátráltatja a feszült helyzet, ez pedig már a 2026-os téli olimpiára is kihathat. Úgy véli, a változáshoz a jelenlegi helyzet tisztázására vagy új ágazati vezetőkre van szükség.

„Jó utat kell mutatni, tehát bárki, aki a jövőben úgy gondolja, hogy az ágazati vezetést tudja csinálni, annak tisztáznia kell a mostani helyzetet, vagy egy új lappal indulva menjen tovább, vagy pedig új emberek kellenek ahhoz, hogy lássuk, hogy az út tiszta, egyenes, átlátható, a gyerekek jönni akarnak korcsolyázni, a szülők hozzák őket korcsolyázni” – fogalmazott.

Tóth Ivett mellett balra edzője, Linda von Troyen, jobbra a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség pontozásos szakágának igazgatója, Engi Klára a 2018-as phjongcshangi téli olimpián (Fotó: MTI/ Czeglédi Zsolt)

Az Engi Korisuli elnöke emellett arról is beszélt, hogy szerinte milyen szakemberre lenne szükség. „Aki nem egy-egy párnak az eredményéhez, hanem a magyar utánpótlástól kezdve egészen a felnőtté válásig fel tudja vállani, tud egy jó képet mutatni nekünk, hogy mi a feladat, hova menjünk el, hova kell eljutnunk. Ez a szakember lehet orosz is, hiszen a műkorcsolyában ők minden kategóriában jó helyen vannak. De lehet máshonnan is, de itt legyen, itt szeressen lenni, itt lássa, hogy miből kell dolgozni” – mondta Engi Klára, hozzátéve, hogy bár kívülállóként nehezen tudja megítélni a vádak igazságtartalmát, elszomorítja a helyzet, amit szerinte minél hamarabb rendezni kell.

Borítókép: Engi Klára a 2018-as phjongcshangi téli olimpián (Fotó: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Megfélemlítés és ellehetetlenítés miatt vizsgálódik a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség a közmédiának megerősítette, <a href="https://m4sport.hu/korcsolya/cikk/2023/04/03/botrany-a-jegen-az-m4-sport-korbejarta-miert-a-nagy-orosz-ternyeres-es-hova-tuntek-a-magyar-mukorcsolyazok" target="_blank" rel="noopener">az elmúlt hetekben valóban számos szülői levelet kaptak</a>, amelyben az érintettek megfélemlítésről és ellehetetlenítésről írtak, a szövetség szerint azonban csak azokat eseteket lehet kivizsgálni, amelyeknél konkrét bizonyíték is van.
Téli Sportok
Botrány a jégen: az M4 Sport körbejárta, miért a nagy orosz térnyerés és hová tűntek a magyar műkorcsolyázók
Krízisben a magyar műkorcsolya. Az idei Európa-bajnokságon csak egy magyar származású versenyzőt indított a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség, a helyzet a világbajnokságon sem volt jobb, sőt, a junior vb-n egyetlen magyar származású sportoló sem lépett jégre. Az ok a honosított orosz műkorcsolyázók térnyerése, melyben jelentős szerepe van Vardanján Gurgen örmény származású szakembernek, akit az elmúlt években az ágazat sportigazgatójának választottak, ő pedig nem a magyar tehetséggondozás mellett tette le voksát. Az M4 Sport körbejárta, a korábban legsikeresebb téli sportágunkból hová tűntek a magyar sportolók, és hogy miért nem tudunk hazai versenyzőket felnevelni. Felháborodott szülők levelei jutottak csatornánk birtokába, melyek jelentős része megfélemlítésektől, fenyegetésektől hangos. A két leggyakrabban előforduló név pedig Vardanján Gurgen és Gór-Sebestyén Júlia. A szövetségnél korábban már megfogalmazták, próbálják visszaszorítani a honosított orosz sportolók térnyerését, ám érdemben azóta sem történt előrelépés.
Téli Sportok