Musorujsag
Élő Eredmények

A briteknek is legalább akkora eredmény a negyeddöntő, mint a magyaroknak

mti
Chema Buceta brit szövetségi kapitány szerint minden poszton erős a magyar válogatott, amellyel csapata összecsap csütörtökön a szerb-lett rendezésű női kosárlabda Európa-bajnokság belgrádi negyeddöntőjében.

„Határ Bernadett személyében a magyaroknak van egy olyan játékosuk, amilyen nincs a többieknek, őrá nyilván fel kell készülnünk” – mondta az MTI-nek a spanyol szakember szerdán a 208 centis magyar centerről. „Csakhogy az ellenfélnek rajta kívül is van még sok jó játékosa, és úgy látom, hogy a magyarok minden poszton erősek” – tette hozzá.

Nis, 2019. június 28. Studer Ágnes (b) és Határ Bernadett (k) a magyar, valamint Lorela Cubaj (j) az olasz válogatott játékosa a női kosárlabda Európa-bajnokság C csoportjában játszott mérkőzésen a Cair Sportcenterben, a szerbiai Nisben 2019. június 28-án. MTI/Czeglédi Zsolt Határ Bernadettet (szemben pirosban) külön kiemelte a britek szövetségi kapitány (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Arra a felvetésre, hogy a britek első Eb-negyeddöntőjükre készülnek, a 62 éves szakvezető közölte: „Ez óriási siker, amelynek a kulcsa egyértelműen a csapatjáték és az alázat, ezt tapasztaltam a selejtezősorozatban és itt az Eb-n is. Nincs csodafegyverünk, jó játékosaink vannak, és mindenki pozitívan áll hozzá a feladatokhoz” – jelentette ki.

„Mindenképpen szoros meccsre számítok, a hagyományok a magyarok mellett szólnak, de itt most nem a hagyományok számítanak” – vélekedett Chema Buceta, aki korábban hét évig irányította hazája válogatottját, majd három éven át bolgár kapitány volt, mielőtt 2015-ben leült a brit kispadra.

Az M4 Sportnak kiemelte, már az is mennyire nagy dolog, hogy a brit válogatott a legjobb nyolcig jutott:

A nisi C csoportot megnyerő magyarok közvetlenül a legjobb nyolc közé jutottak az Eb-n, míg a B jelű kvartettben második britek hétfőn a montenegróiakat búcsúztatták a rigai nyolcaddöntőben. Az Eb első hat helyezettje jut ki az olimpiai selejtezőtornára.

A kosártörténelem első magyar-brit mérkőzését csütörtökön 12:30-tól az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetíti a Beograd Arenából.

További tartalmak