Musorujsag
Élő Eredmények

A Körmend korábbi trénere váltja a Szolnok edzőjét

Szolnoki Olajbányász
Dragan Aleksic helyett csütörtöktől Gasper Potocnik irányítja a Szolnoki Oljabányász férfi kosárlabdacsapatát.

A Tisza-parti együttes közösségi oldalának híre szerint a klub kezdeményezte a szerb Aleksic szerződésének felbontását.

„Nem a terveink szerint szerepelt a csapat az idei bajnokságban, ezért úgy éreztük, változtatnunk kell” – fogalmazott Csősz Tamás, a klub ügyvezető igazgatója. Hozzátette, köszönik a munkát Aleksicnek, akit a klub történelmének kiemelkedő játékosának és edzőjének nevezett, és akinek csak hálásak lehetnek az elmúlt esztendők eredményességéért.

Dragan Aleksic (fotó: MTI/Illyés Tibor)

Az új, szlovén vezetőedző korábban már dolgozott Magyarországon: 2016 és 2018 között a Körmendet irányította.

„Úgy gondolom, Gasper Potocnik személyében egy remek, a munkája iránt rendkívül elkötelezett szakembert sikerült szerződtetnünk” – mondta Csősz Tamás.

A 39 éves Potocnik csütörtökön érkezik Szolnokra, ekkor veszi át az Olajbányász edzéseinek irányítását.

A Szolnok a bajnokságban eddigi kilenc mérkőzéséből ötöt nyert meg, ezzel a nyolcadik helyen áll.

További tartalmak