Musorujsag
Élő Eredmények

Csoporton belüli ligacsúccsal fölényesen nyert az NBA-címvédő

mti
A címvédő Toronto Raptors 28 ponttal, 126-98-ra győzött a vendég New York Knicks ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szerdai játéknapján

A kanadai együttesben heten dobtak legalább 12 pontot, a legeredményesebb Pascal Siakam volt 31 ponttal.

A Toronto fennállása során még sosem kezdte ilyen jól a szezont, eddig mind a nyolc hazai összecsapását megnyerte, az pedig NBA-rekord, hogy megszakítás nélkül 33. alkalommal diadalmaskodott otthon Atlanti-, azaz saját csoporton belüli riválisokkal szemben. Mióta az 1970/71-es idényben bevezették a divíziós rendszert, csak a Utah (1996. november 15. és 1999. április 12. között), valamint a Golden State (2013. október 30. és 2017. április 12. között) tudott csoportjában sorozatban 32 hazai fellépésen győzni. Érdekesség, hogy éppen a New York volt az utolsó, amely Torontóban nyert az Atlanti-divízióból, mégpedig 2015. november 10-én.

A mostani idényben a Toronto mellett a Boston, a Miami és a Philadelphia nem kapott ki saját közönsége előtt.

A Raptorsnak hagyományosan jól megy a Knicks ellen, ezúttal sorozatban hetedszer verte, és a két csapat utóbbi 16 párharcából 15-ször. A mostani 21 hárompontos kosár idénycsúcs a kanadai gárdának, míg a 28 pontos vereség a Knicks számára a legrosszabb a szezonban.

A ligaelső Los Angeles Lakers főként a 41 pontos Anthony Davisnek köszönheti győzelmét New Orleansben. A közönség Davis csaknem minden labdaérintését hangos pfújolással kísérte, ugyanis az olimpiai és világbajnok erőcsatár az első hét NBA-szezonját a Pelicansnél töltötte, mielőtt a nyáron Kaliforniába igazolt. A Lakers – melyben LeBron James 29 ponttal zárt – sorozatban kilencedik sikerével 16/2-re javította győzelmi mérlegét.

A júniusban nagydöntős, jelenleg viszont 4/15-ös győzelmi/vereség mutatóval sereghajtó Golden State mindössze második hazai győzelmét aratta az idényben a Chicago ellen. A vendégekénél Zach LaVine 36 pontot dobott.

A Minnesota 2013 óta először tudott nyerni San Antonióban, az elmúlt öt hazai meccsét elvesztő Spurs az utolsó négy percben nyolc rádobásából hetet elrontott.

Eredmények:
San Antonio Spurs-Minnesota Timberwolves 101-113
Phoenix Suns-Washington Wizards 132-140
New Orleans Pelicans-Los Angeles Lakers 110-114
Portland Trail Blazers-Oklahoma City Thunder 136-119
Golden State Warriors-Chicago Bulls 104-90
Boston Celtics-Brooklyn Nets 121-110
Charlotte Hornets-Detroit Pistons 102-101
Cleveland Cavaliers-Orlando Magic 104-116
Indiana Pacers-Utah Jazz 121-102
Philadelphia 76ers-Sacramento Kings 97-91
Toronto Raptors-New York Knicks 126-98
Houston Rockets-Miami Heat 117-108
Memphis Grizzlies-Los Angeles Clippers 119-121
Milwaukee Bucks-Atlanta Hawks 111-102

További tartalmak