Musorujsag
Élő Eredmények

„Előfordulhat, hogy felbontjuk a szövetségi kapitány szerződését” – mondta az MKOSZ főtitkára

m4sport.hu | Szerző: Pollák Márton
Bodnár Péter, az MKOSZ főtitkára az M4 Sportnak elmondta, újra kell gondolniuk a szerződése ellen vétő magyar férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitányának, Ivkovics Sztojannak a kontraktusát, és két lehetőséget vázolt.

A nemzeti csapat kapitánya pénteken a Kaposvár vezetőedzőjeként debütált az NB I-ben (a DEAC ellen). A szakember szakmai igazgatóként már a szezon kezdetétől a kaposváriaknál dolgozik, viszont az új esztendőben jelezte, a vezetőedzői feladatokat is szeretné ellátni, ami viszont nem nyerte el maradéktalanul az MKOSZ (Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége) tetszését.

A történet hátteréről a szövetség főtitkára, Bodnár Péter beszélt az M4 Sportnak.

„Nagy probléma nincs, csak annyi, hogy az MKOSZ és a szövetségi kapitány közti 2017 novemberében kötött szerződésben benne van az, hogy élvonalbeli férfi csapatnál vezetőedzői tevékenységet nem végezhet. Ezért is tettük közzé ma az MKOSZ honlapján a nyilatkozatomat, mely szerint a január végi elnökségi ülésen újra kell tárgyalni a szerződéses feltételeket. Mikor 2017-ben hosszabbítottunk a kapitánnyal, akkor fontos szempont volt, hogy a tapasztalatok alapján elkerüljük azokat a korábbi konfliktushelyzeteket, melyek abból adódtak, hogy a szövetségi kapitány a legmagasabb osztályban edzőként is ténykedett. Ezért próbáltunk olyan szerződésfeltételeket megállapítani, hogy a magyar férfi szövetségi kapitány a nemzeti csapat mellett élvonalbeli együttesnél ne dolgozzon. Talán érthető a véleményünk, hogy ha a megbízási díjat annak megfelelően állapítottuk meg, hogy ne kelljen egy kapitánynak leülni bajnokin kispadra ülnie, akkor ezt a csökkentés szempontjából újra kell gondolnunk, ahogy akár a szerződés feltételeit is.”

Bodnár Péter szerint két lehetősége van az MKOSZ-nek: „vagy hozzáigazítjuk a szerződést a meglévő feltételekhez és csökkentjük a megbízási díjat, vagy újragondoljuk, hogy ezekkel a feltételekkel milyen szövetségi kapitánnyal képzeljük el a jövőt”.   

A DEAC elleni bajnoki előtt Ivkovics Sztojan is megszólalt és elmondta, nem aggódik.

„Én 54 évesen már csak az egészségemért aggódom. Nyolc éve a szövetségnél vagyok, normális a kapcsolatunk. Remélem, meg tudjuk oldani a fennálló helyzetet. Eddig is mindent sikerült megoldanunk. Az MKOSZ felettem van, ők döntenek.”   

 

További tartalmak