Musorujsag
Élő Eredmények

Philadelphiában sem tudott nyerni a Celtics

mti
Sorozatban a harmadik mérkőzését veszítette el a Boston Celtics, amely csütörtökön a Philadelphia 76ers otthonában kapott ki az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA).

A keleti rangadón a 76ers annak ellenére tudott magabiztosan, 11 ponttal győzni, hogy legjobbja, Joel Embiid nem játszhatott. A csapat kevéssel a meccs előtt közölte, hogy a center bal kézfejében elszakadt egy szalag és pénteken megműtik.

A Philadelphiából ezúttal négyen is kiváló teljesítményt nyújtottak, Josh Richardson 29, Ben Simmons 19, Al Horford 17, Tobias Harris 16 ponttal zárt, a 76ers pedig 20. hazai meccsén a 18. győzelmét aratta.

A kisebb gödörbe került bostoniak a 11. vereséget szenvedték el a szezonban, és jelenleg a keleti főcsoport harmadik helyén állnak.

Russel Westbrook először játszott korábbi csapata, az Oklahoma City Thunder otthonában a nyári klubváltása óta, és bár neki jól ment a játék, együttese, a Houston Rockets simán kikapott.
A 31 éves irányító – akit ovációval köszöntött az oklahomai publikum – 34 pontot ért el, társai viszont „egyedül hagyták”. A liga pontlistáját 37,9-es meccsenkénti átlaggal, óriási fölénnyel vezető James Harden csupán 17 pontot szerzett úgy, hogy 17 mezőnykísérletéből csak ötször talált gyűrűbe.

A hazaiak igazi csapatmunkával győztek, a gárdából négyen is legalább 15 pontig jutottak. Az Oklahoma City fölényét jól mutatja, hogy az utolsó negyedre 22 pont volt az előnye, amivel el is dőlt a találkozó.

Eredmények:
Detroit Pistons-Cleveland Cavaliersn 112-115, hosszabbítás után
Philadelphia 76ers-Boston Celtics 109-98
Minnesota Timberwolves-Portland Trail Blazers 116-102
Oklahoma City Thunder-Houston Rockets 113-92

További tartalmak