Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Itt az újabb bravúr: Ukrajnában is győzni tudott a magyar kosárválogatott

Itt az újabb bravúr: Ukrajnában is győzni tudott a magyar kosárválogatott

M4 Sport
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 62-60-ra legyőzte Ukrajnát vasárnap Zaporizzsjában az Európa-bajnoki selejtezősorozat második fordulójában.

A felmondási idejét töltő szövetségi kapitány, Ivkovics Sztojan együttese csütörtökön bravúrral 77-75-re legyőzte Szombathelyen a címvédő szlovénokat a hatmeccses selejtezősorozat nyitányán. A zaporizzsjai meccsre egy helyen változott a gárda, ugyanis a honosított Darrin Govens helyett Tóth Norbert került a 12 fős keretbe.
Az ukránok három nappal ezelőtt 88-73-ra verték az osztrákokat Grazban.
Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, 2004 óta nyolc tétmérkőzésen öt ukrán és három magyar siker született.
A 2017-es Eb-n 16. helyezett magyarok – akik 18 év után szerepeltek újra kontinenstornán – a vasárnapi összecsapáson remekül tartották a lépést a javarészt nyugat-európai bajnokságokban edződő ukránokkal. A küzdelmes, kevés kosarat hozó mérkőzésen magyar részről főként a 34 éves Ferencz Csaba és az olasz Reggio Emiliát erősítő Vojvoda Dávid jeleskedett. A nagyszünetben 30-28 volt az állás.
Térfélcsere után elkapta a fonalat a Japánban légióskodó Allen Rosco is, aki 16 ponttal a magyarok legjobbja volt csütörtökön. A 48-47-ről induló zárószakaszban fej fej mellett haladt a két csapat, majd Benke Szilárd harmadik triplája lendített nagyot az Ivkovics-gárdán. Négy másodperccel a vége előtt büntetőből egyenlítettek 60-60-ra a hazaiak, majd a csattanót Allen Rosco szolgáltatta, akinek az utolsó másodperces kosarával nyertek a magyarok.
A nemzeti csapat a 2021-es kontinenstorna selejtezőjében a címvédő Szlovéniával, Ausztriával és Ukrajnával szerepel azonos csoportban, melyből az első három jut ki a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Georgiában megrendezendő Eb-re. A kvalifikáció további négy találkozója novemberben, illetve jövő februárban lesz.

Ivkovics Sztojan értékelése a találkozó után:

Eredmény, 2. forduló, F csoport:
Ukrajna-Magyarország 60-62 (14-10, 16-18, 18-19, 12-15)
a magyar pontszerzők: Vojvoda 11, Keller 10, Benke 9,  Váradi 9, Allen 7, Ferencz 7, Perl 5, Horti 4

A csoport másik mérkőzésén:
Szlovénia-Ausztria 85-78
Az állás: 1. MAGYARORSZÁG 4 pont, 2. Ukrajna 3 (148-135), 3. Szlovénia 3 (160-155), 4. Ausztria 2

További tartalmak