Musorujsag
Élő Eredmények

Török Zoltán: A járvány után meg fognak változni az erőviszonyok a sportvilágban

m4sport.hu
A Sopron Basket női kosárlabdacsapatának ügyvezetője szerint a koronavírus-járvány elmúltával az országok és a klubok között is át fognak alakulni az erőviszonyok.

„Nagy átrendeződés kapujába érkeztünk, és amikor túl lesz a világ ezen a járványon, akkor nagyon sok sportágban nagyon sok lapot újra fognak osztani, meg fognak változni az erőviszonyok az egyes országok között is és az egyes klubok között is sportáganként. A mi csapatunkat is nagyon érzékenyen érinti ez az élethelyzet, mi sem tudjuk majd onnan folytatni, ahol abbahagytuk” – nyilatkozta Török Zoltán a Kossuth Rádiónak.

A Sportvilág annak kapcsán kereste meg a klubvezetőt, hogy a tokiói olimpia elhalasztása után várható-e Sopron rehabilitációja a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) részéről.

Mint ismeretes, a FIBA február végén az Észak-Olaszországban már akkor megjelent koronavírus-járvány miatt a szlovéniai Ljubljanába tette át a Sopron Basket és a Schio Euroliga-meccsét, a magyar klub azonban úgy döntött., még a semleges helyszínre sem utazik el, mert nem kívánja vállalni annak a kockázatát, hogy a játékosok Veneto tartományban életvitelszerűen élő személyekkel érintkezzenek. A FIBA emiatt 20-0-s végeredménnyel az olasz együttesnek adta a találkozót, és a magyar bajnok a kiállásért járó egy pontot sem kapta meg. Ez azt jelenti, hogy a gárda a hetedik helyre került csoportjában, így befejeződött számára a szereplés a nemzetközi porondon.

Török Zoltán a FIBA akkori határozatára, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vonakodva meghozott halasztó döntésére utalva úgy fogalmazott, hogy a nemzetközi sportvilág vezetése nem állt a helyzet magaslatán az elmúlt egy-másfél hónapban, bocsánatkérésre azonban nem számít.

„A sportvilág vezetői nem voltak a helyzet magaslatán az elmúlt egy-másfél hónapban. Jó példa erre az Orenburg esete, amelynek már a járvány kirobbanása után rájátszásmeccset kellett játszania, alig jutott haza, a csapat tagjai pedig most szabadultak ki a kéthetes karanténból” – mondta az ügyvezető, aki szerint mind a FIBA, mind a klubok kivárásra játszottak, szolidaritást nem mutattak a soproniakkal döntésük meghozatala után.

Meglátása szerint a nemzetközi szövetségnek sok mindent kellene elrendeznie a következő időszakban, mert például azt sem tudják, mi lesz a ranglistapontokkal, amely alapján a következő idényre rangsorolják az országokat.

„A fair play a profi sportra kevésbé jellemző, mint az amatőrre. Sok pénzt megmozgató ligában szerepelünk, de a FIBA szerintem megpróbálja majd a saját reputációját megvédeni, ebbe pedig nem nagyon fér bele egy bocsánatkérés” – jelentette ki Török Zoltán.

„Egyetlen lemondást, egyetlen tisztújítást vagy egyetlen bocsánatkérést sem láttam a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség vezetőinek a részéről, miközben ők a falig mentek el, még akkor is versenyezni akartak, amikor erre már az objektív körülmények sem adtak lehetőséget. Ha ezt vesszük alapul és azt vizsgáljuk, hogy hogyan épülnek fel a sportvilágot vezető szervezetek, akkor én nem vagyok abban biztos, hogy a felelősségre vonás vagy a felelősségvállalás meg tud történni, mint ahogyan azt egy ilyen esetben ezt le kellene vonnia a vezetőknek” – tette hozzá.

A tokiói olimpia elhalasztásával kapcsolatban Török Zoltán úgy fogalmazott, a jelenlegi helyzetben senki nem gondolhatta komolyan, hogy felszabadult olimpiát lehetett volna rendezni. „Az élsportnak elsősorban szórakoztató szerepe van, de emellett egy összekötő kapocs is, amin keresztül a világ népei békésen versenyezhetnek egymással. Nem hiszem, hogy bárki is komolyan gondolhatja ma a világon, hogy egy ilyen élethelyzetben lehet békésen, felhőtlen kék ég alatt úgy versenyezni, mintha egyébként a tokiói olimpiai falunk kívül nem történne semmi olyan, az egész világot megmozgató probléma, ami ne vethetne árnyékot az olimpiára. Az én felfogásom szerint már régen meg kellett volna hozni ezt a döntést, de természetesen én nem vagyok minden információnak a birtokában, lehet, hogy ez egy sokkal hosszabb folyamat volt.”

A soproni klub ügyvezetője szerint a mostani helyzetben kiderült, hogy ki tekint kizárólag üzletként a sportra és ki az, akinél a fair play is szerepet játszik. „Láttuk ezt nagyon sok ország futballbajnoksága és a BL kapcsán, de más sportágakban is. Ez egy jó vizsgája volt annak, hogy ki gondolkodik csakis és kizárólag üzleti alapon és ki az, aki továbbra is a fair play vagy a jó erkölcs alapján próbálja meg ezeket az élethelyzeteket megoldani vagy a maga számára elfogadhatóvá tenni.”

További tartalmak