Musorujsag
Élő Eredmények

Magyar meccs is van minden idők legjobb 3x3-as kosármeccse között

m4sport.hu
A tavalyi világbajnokságon játszott magyar-spanyol kosárlabda-negyeddöntő az ötödik lett a klasszikus meccsek sorában.

Mivel a koronavírus-járvány miatt teljesen megállt a sportélet, a hazai és nemzetközi szövetségek érdekes statisztikákkal, összeállításokkal próbálják fenntartani az érdeklődést.

A FIBA klasszikus mérkőzéseket elevenít fel social media felületein. Egyik összeállításuk minden idők tíz legjobb 3×3-as mérkőzését tartalmazza, és a lista ötödik helyén a 2019-es világbajnokság magyar-spanyol meccse található, amely az elődöntőbe jutásért zajlott.

Mint a hazai szövetség honlapjának összeállításából kiderül, a meccs hajrájában vezetett a magyar együttes, de Sandra Ygueravide dudaszós kosarával hosszabbításra mentettek a spanyolok.

Ezt nem időre játsszák, hanem pontra: az a gárda nyer, aki előbb szerez kettő pontot. A spanyolok, be is találtak, majd kihagytak egy hatalmas ziccert, a lepattanó pedig Medgyessy Dórához került, aki a vonalon kívülről megszerezte a magyar csapat továbbjutását jelentő kosarat.

További tartalmak