Musorujsag
Élő Eredmények

Zele Dorina szerint a bajnoki címre is esélyes lehet a Szekszárd

M4 Sport
A bajnoki címre is esélyesnek tartja az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapatát Zele Dorina, aki a DVTK-t elhagyva tért vissza korábbi csapatához.
Zele Dorina, valamint a szlovák Zofia Hruscakova és Barbora Bálintová a Magyarország – Szlovákia női kosárlabda Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen a soproni Novomatic Arénában 2019. november 17-én (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

A 28 éves dobóhátvéd szombaton jelentette be, hogy három szezon után elhagyja a miskolciakat, hétfőn pedig a tolnai klub honlapján közölte, hogy egyéves szerződést kötött vele.

A válogatott kosaras az M4 Sportnak elmondta, a DVTK-tól is kapott ajánlatot, amelyet nem is vetett el elsőre, de a Szekszárd ajánlata több szempontból is kedvezőbb volt, így azt fogadta el. „Sokáig gondolkodtam rajta, nem volt egyszerű a döntés, de a szakmai oldalt is figyelembe vettem” – fogalmazott.

Zele Dorina 2011 és 2014 között erősítette a Szekszárdot, akkor tíz pont fölött volt az átlaga, szerinte ezúttal várhatóan más szerepkörben számít rá Djokics Zseljko vezetőedző. „Sokat változott a helyzet ahhoz képest, amikor legutóbb Szekszárdon voltam. Más a klub, mások a célok, a szerepem is más lesz ahhoz képest, ami akkoriban volt” – fogalmazott a játékos, akit az sem fog zavarni, ha nem kezdőként, hanem csereként lesz rá szükség. Hozzátette: az edző szerint Studer Ágnessel remek párost alkothatnak, ez volt az egyik oka annak, hogy megkeresték.

A válogatott kosaras úgy véli, a formálódó Szekszárd akár a bajnoki címre is képes lehet a következő szezonban. „Nem titkolt cél, hogy bajnoki döntőt tudjunk játszani illetve bajnokságot nyerjünk. Látjuk és halljuk, hogy milyen csapat van alakulóban, azt gondolom, minden adottnak látszik ahhoz, hogy megnyerhessük a bajnokságot.”

Az interjúért kattintson a lejátszóra!

További tartalmak