Musorujsag
Élő Eredmények

Júniusi edzőtáborral számol a kvótára hajtó 3x3-as női kosárválogatott

Júniusi edzőtáborral számol a kvótára hajtó 3x3-as női kosárválogatott

MTI
Júniusban találkozhat ismét a tavaly világbajnoki ezüstérmes magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott.

A tokiói kvótáért küzdő csapat szövetségi kapitánya, Károlyi Andrea a wbasket.hu portálon emlékeztetett arra, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) hétfői elnökségi ülésén határozott arról, hogy a válogatott programok felfüggesztését június 1-ig fenntartja a koronavírus-járvány miatt.

„Utána a helyzethez mérten lehet dolgozni, mi júniusban szeretnénk egy háromhetes összetartást. Van olyan vidéki klub, amely már munkába állt, de ebben az esetben a szövetségnek nagyobb a felelőssége, mivel a válogatottban több helyről összehívott játékosok dolgoznak. A játékosok a Magyar Kupa hétvégéje, azaz március 8. óta nem léptek pályára, a kijárási korlátozások bevezetése óta pedig az edzések is szünetelnek. Idő kell, amíg formába lendülnek a sportolók” – jelentette ki a szakvezető.

„Ennek az összetartásnak sem az lenne a lényege, hogy az elmúlt három hónap fizikai elmaradását bepótoljuk. Azt egy válogatott edzőtáborban három hét alatt nem is lehet megtenni. Arra helyeznénk a hangsúlyt, hogy újra visszaszokjanak a játékosok a közegbe.”

A kapitány kifejtette, a versenyeket illetően még több a bizonytalanság, ráadásul ebben a 3×3 nagyon eltér a hagyományos kosárlabdától. A versenynaptár ugyanis döntően nemzetközi eseményekből áll, azokat pedig jelen körülmények között nem lehet tartani.

„Én azt gondolom, hogy idén nyáron nem lesz semmi. Ha mégis lehet, az egy őszi világbajnokság. Ebben a helyzetben senki nem fog kockáztatni nyári tornákkal, mert országonként eltérő, hogy ki milyen munkát végezhet” – vélekedett Károlyi Andrea.

Arról, hogy mekkora presztízsveszteség lehet egy ilyen fiatal sportágnak akár egy teljes versenyszezon kihagyása, a szakvezető azt mondta:

„Azért gondolom, hogy nem lesz nagy veszteség, mert a tokiói programban a halasztás ellenére továbbra is ott van a 3×3-as kosárlabda. Ez pedig olyan hajtóerő a játékosoknak, a szakmának, a nemzeti szövetségeknek és a FIBA-nak is, ami nem fog elveszni. Én nem hiszem, hogy emiatt kevesebb lenne a 3×3-as kosárlabda. Az már más kérdés, hogy a csapatok hogyan tudnak felállni. Mindenki egy évvel idősebb lesz” – tette hozzá.

A nemzetközi szövetség elhalasztotta a márciusra tervezett 3×3-as indiai olimpiai selejtezőt és az áprilisra kiírt budapesti pótselejtezőt is, ezeknek a tornáknak az új időpontja még nem ismert.

További tartalmak