Megvan a diósgyőri kosárcsapat új edzője

A következő szezontól Földi Attila irányítja az Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapatát.

Földi Attila (Fotó: dvtk.eu)



A miskolci együttes honlapjának beszámolója felidézi, hogy Földi Attila 2017-től három év alatt a Vasas Akadémiánál szerzett tapasztalatot. 2015 óta az U18-as 3x3 válogatott rendkívül sikeres szövetségi kapitánya is, irányításával az elmúlt években kétszer Európa-bajnok lett a válogatott, és világbajnoki bronzérmet is szerzett. 2018-ban Cziczás László másodedzőjeként az U20-as válogatottal Eb-5. helyet szerzett.

Elődje, Cziczás áprilisban két év után távozott, miután bár a felek szerették volna folytatni a közös munkát, ám nem tudtak megállapodni egymással. A miskolciak Cziczással tavaly bajnoki döntőbe jutottak, míg a mostani idényben a második helyen álltak, amikor a koronavírus-járvány miatt félbeszakították és később lezárták a bajnokságot.