Musorujsag
Élő Eredmények

Korábbi válogatott kosaras lett a Kecskemét edzője

mti
Váradi Kornélt nevezték ki a férfi élvonalbeli kosárlabda-bajnokságban szereplő KTE-Duna Aszfalt vezetőedzőjévé.

A kecskeméti klub csütörtöki sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Székesfehérvárra távozó Forray Gábor utódlását házon belül oldották meg.

Az együttes honlapja kiemelte: Váradi Kornél játékosként szerepelt a korosztályos (U16, U18, U20), majd három alkalommal a felnőtt válogatottban. A Falco KC Szombathellyel 2008-ban bajnoki címet ünnepelhetett. Hat évet töltött az élvonalban, majd térdsérülést követően – szolnoki játékosként – visszavonult a profi pályafutástól.

Ezt követően edzőként a szombathelyi U16-os és U18-as csapatokkal bajnoki aranyérmeket nyert, az U20-as gárdával pedig bronzéremig jutott, majd a felnőtteknél töltötte be a másodedzői tisztséget. Sopronban 2017 nyarától már vezetőedzői megbízatást kapott, Kecskemétre 2018-ban szerződött, ahol az elmúlt két évben a helyi akadémián az U18-as együttessel dolgozott. A KTE-nél az NB I/B-s csapat vezetőedzője, illetve az élvonalbeli együttesnél Forray Gábor segédedzője volt, tavaly szeptember óta pedig Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánynak segédkezett az U20-as válogatottnál.

További tartalmak