Musorujsag
Élő Eredmények

Hanga Ádám: Van bennem harag és csalódottság, de sosem voltam motiváltabb

Hanga Ádám: Van bennem harag és csalódottság, de sosem voltam motiváltabb

Kossuth Rádió
A magyar válogatott kosárlabdázó óriási erőt merít az elvesztett bajoki döntőből és szíve szerint már holnap megkezdené a felkészülést a következő szezonra.

Az interjúért kattintson a lejátszóra:

Hanga Ádám bajnoki ezüstérmet szerzett a Barcelonával, ám elárulta, nem tud felhőtlenül örülni neki, hiszen a bajnoki döntőben 69–67-re kaptak ki a magyar légiós előző csapatától, a Baskoniától.

„Nem fogom tudni úgy felfogni a történteket, hogy ezüstérmet szereztünk, mert egy elvesztett döntő az elvesztett döntő. Ettől persze igyekszem a pozitív oldalát nézni a dolgoknak és azt, miből tudok építkezni” – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak Hanga, aki a csapat nehézségeire, valamint saját érzéseire is kitért.

„Amin a két hónap alatt keresztülmentünk… Voltak problémáink például a fizetésekkel, és a csapaton belül is voltak gondok. De profitáltunk abból, hogy a világtól elzárva három hetet együtt töltöttünk. Összeszokottabbak lettünk és a hangulat is sokat javult. Az elvesztett finálé miatti haragból és csalódottságból építkezni fogunk. Én például sosem éreztem magam ennyire motiváltnak. Szívem szerint holnap már kezdeném a felkészülést a következő szezonra. nagyon közel voltunk a sikerhez és az idényben elvégzett munka alapján megérdemeltük volna” – mondta a játékos, aki hozzátette, a következő szezonban rettentő éhesek lesznek.

Hanga az új edzőről, Sarunas Jasikeviciuszról úgy nyilatkozott, reméli, „ez volt a hiányzó láncszem és jövőre összeáll a csapat”, mert a cél, hogy minden fronton kupákért, címekért küzdhessenek.

A magyar válogatott játékost egyébként 2016 után újra beválasztották a liga második legjobb ötösébe (2017-ben a bajnokság csapatának tagja volt), ami különösen nagy elismerés a számára.

„Azért is volt örömteli, mert nem a saját posztomon játszottam, úgyhogy ez a munkám elismerése. Meglátjuk, jövőre milyen poszton számít rám az edző.”

 

További tartalmak