×

LeBron James régi harcostársával erősített a Lakers

LeBron James korábbi csapattársát, J.R. Smith-t szerződtette a Los Angeles Lakers, mely az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) július 30-án kezdődő orlandói folytatására készül.

A bajnoki cím egyik legnagyobb esélyeseként számon tartott kaliforniai gárdának azért van szüksége a rutinos, 33 éves Smith-re, mert Avery Bradley családi okokra hivatkozva nem vállalta a játékot a szezon hátralévő részében.

Smith négy évig volt a Lakers legnagyobb sztárjának, LeBron Jamesnek a csapattársa a Cleveland Cavaliersben, mellyel egyszer bajnokságot nyertek és sorozatban négy alkalommal jutottak döntőbe.

A rutinos bedobó elsősorban kiváló védekezéséről és hárompontosairól híres, 2013-ban a liga legjobb hatodik emberének választották, s az NBA nagydöntői történetének ő a negyedik legtöbb triplát értékesített kosarasa. Mindezek ellenére nagy kérdés, hogy milyen állapotban van: 2018 novembere óta nem játszott a ligában, mert a Cavaliers kitette a keretéből.

Az NBA-szezon az orlandói Disney Worldben folytatódik július 30-án, 22 már a rájátszásba jutott vagy arra eséllyel pályázó együttes részvételével. A módosított alapszakasz augusztus 14-ig tart, minden együttesre nyolc találkozó vár. A rájátszás augusztus 17-én, a nagydöntő pedig szeptember 30-án kezdődik.