Musorujsag
Élő Eredmények

A Sopron a főtáblán várja, csatlakozik-e még magyar csapat az Euroligához

mti
A Sopron Basket a főtáblán, az Aluinvent-DVTK Miskolc pedig a selejtezőben kezdi meg szereplését a női kosárlabda Euroliga 2020/2021-es idényében.

A tavaly magyar bajnok soproni csapat arról számolt be, hogy a nemzetközi szövetség tájékoztatása alapján 18 klub adta be nevezését a legrangosabb női sorozat 16 helyére, így négy együttes selejtezőt játszik. Utóbbiak között a 2019-ben bajnoki ezüstérmes DVTK a török Izmit Belediyesporral találkozik – a visszavágóra kerül sor Miskolcon -, a másik ágon a spanyol Girona és a román ACS Sepsi-SIC csatázik. A selejtezők vesztesei az Európa Kupában folytatják a szezont.

„Kicsikét szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy az Euroliga következő idénye rendben lezajlik majd. Minden a vírushelyzet függvénye, de bízom benne, hogy rendeződik a helyzet, és megint a régi kerékvágásban fognak zajlani a mérkőzések. Egyelőre senki nem tudja megválaszolni, milyen változások leszek ezen a téren” – nyilatkozta az M1 aktuális csatornán Gáspár Dávid, a soproniak vezetőedzője.

Fegyverneky Zsófia csapatkapitány leszögezte, a hazai porondon a klub hagyományainak megfelelően nem lehet más a céljuk, mint az aranyérem mindkét sorozatban, a nemzetközi szerepléssel kapcsolatban viszont egyelőre nem bocsátkozott jóslásokba.

„Várjuk meg, hogy elkezdődjön az Euroliga, és kiderüljön, milyen szisztémában zajlik. Akkor tudunk majd arról beszélni, mik a célkitűzéseink” – magyarázta.

Az Európa Kupa küzdelmeibe 35 csapat nevezett, köztük három magyar egyesület, az Atomerőmű-KSC Szekszárd, az UNI Győr, és a VBW CEKK Cegléd.

A két sorozat sorsolására jövő hétfőn kerül sor Münchenben. A FIBA szeptember 1-én dönt a járványhelyzet alapján az Euroliga és az EK lebonyolításának módjáról, illetve időpontjairól.

Az Euroliga főtáblás mezőnye:
Jekatyerinburg (orosz), Lyon (francia), Fenerbahce (török), SOPRON BASKET, Gdynia (lengyel), Salamanca (spanyol), USK Praha (cseh), Schio (olasz), Riga (lett), Dinamo Kurszk (orosz), Bourges (francia), Galatasaray (török), Orenburg (orosz), Landes (francia)

További tartalmak